Gondolkodom, tehát…

„Érdekes lenne tudni, mire gondolt Áder János, amikor néhány napja egy gyászmisén vett részt az újlaki plébániatemplomban. Ahol megemlékeztek Göncz Árpád néhány hete elhunyt özvegyéről. Tételezzük fel, hogy nem az államfői protokoll, hanem valóban az emberi tisztesség vitte oda a már nem létező köztársaság jelenlegi elnökét az eseményre. Tételezzük fel, hogy hasonló okból említette elődje nevét, és mondott köszönetet neki – Antall Józseffel és Szabad Györggyel együtt –, amikor május elején a rendszerváltás után megválasztott parlament megalakulására emlékeztek. De még akkor is ott a kérdés, hogy legbelül miképpen értékeli Göncz Árpádot? Vajon eszébe jut-e, hogy ő olyan államfő volt, akinek csak a lelkiismerete parancsolt? Aki mindig úgy viselkedett, mint egy közülünk, és aki valóban ellensúlyt jelentett a szabad választás után létrejött kormánnyal szemben. Ha voltak is hibái vagy tévedései, az nem kétséges, hogy mindig tükörbe tudott nézni. És ha Áder – legalább bizonyos mértékig – a példaképének tekinti az egykori elnököt (az írót, a politikust, de legfőképpen az embert), akkor hogyan számol el azzal, amit egyik utódaként évek óta tesz?

Méltatlanul csekély figyelmet kapott egy nemrég megjelent kiadvány. Az interneten olvasható az a majdnem 600 oldalas könyv, amely Áder János előző három elnöki évének az összefoglalója. Hivatala azt is közölte, a köztársasági elnökök közül ő az első, aki rendszeresen – nem is először – beszámol megbízatásai teljesítéséről. Hat fejezetben, összesen 299 pontban olvashatunk róla. Felidézve beszédeit, találkozóit, látogatásait, mindent, amit csinált. Szándékosan vagy véletlenül ellensúlyozva azokat a feltételezéseket, hogy a koronavírus-járvány kitörése után majdnem egy hónapig szinte láthatatlan volt. E kiadvány alapján mindenki meggyőződhet róla, hogy Magyarországnak olyan államfője van, aki mindig ott van, ahol szükség van rá. Vagy: amit a nagy vezér rábíz, netán – finomabban fogalmazva – ami a közjogi méltóságok munkamegosztásából rá hárul.

A nagy műgonddal és valóban szépen összeállított kötet egyik fő célja nyilvánvalóan az lehet, hogy feledtesse, a Sándor-palotában a Fidesz képviselője ül. Nem egy olyan ember, aki pártok felett áll, és így megtestesítheti a nemzet egységét is. Nem egy olyan ember, aki ellensúlya lehet a hatalmi törvénygyárnak. Ha nagynéha vissza is küld egy-egy jogszabályt, másodjára biztosan aláírja, de a többségüket inkább elsőre. Semmiképpen sem gátolja régi harcostársa, Orbán Viktor bármilyen elképzelését vagy tervét. Amikor tehát a könyvben a Tisztelet és lelki kiegyezés vagy az Új gesztusok című fejezetben gyönyörködünk, biztosak lehetünk benne, hogy azok nincsenek ellenükre – sőt(!) – a hatalom jelenlegi birtokosainak. A »Magyar érdekek képviselete« pedig egyértelműen ugyanazt jelenti, mint amit a Magyar Köztársaság kormánya már régóta gyakorol: a Fidesz és Orbán Viktor érdekeinek képviseletét. Nem többet és nem is kevesebbet.”