De ha egyszer megértik – az én Trianonom 

Járjatok be minden földet,
Melyet isten megteremtett,
S nem akadtok bizonyára
A magyar nemzet párjára.

Petőfi Sándor: A magyar nemzet

2017 nyara izgalmas kalandnak bizonyult. Ösztöndíjat nyertem az Amerikai Egyesült Államokba, három hetet tölthettem kint amerikai, ausztrál, kanadai és izlandi fiatalokkal – volt ott sok nemzet és sok származás, még több élettörténet.

Egyszer megkérdeztem az ausztrált, hogy mit jelent neki a saját országa. 

Sokat számít a pár ezer kilométer, de még többet számít az ezeréves történelem. Ha van.

Az utolsó napokban meglátogattuk a Washington D.C.-ben található National Air and Space Museumot, az egyik kiállítóteremben pedig volt két térkép: az egyiken a Monarchia, a másikon az első világháborút lezáró békeszerződések utáni Közép-Európa. Nagy boldogsággal ugrottam a térkép elé, a srácoknak mutatva, hogy lám itt az én – általuk egyáltalán nem ismert és még csak el sem helyezhető – szép országom. Régen nagyban, most kissebben.

Nem értették, hogy mi és hogyan történt, aztán elmagyaráztam nekik. Néma csend honolt, és tudtam, hogy továbbra sem értik. A miértet megértették, a mikort is, de a hogyant sosem, hiszen nem fért a fejükbe, hogy hogyan tehetett Európa ilyet egy ezeréves királysággal, a Kárpát-medence fejlett és vezető nemzetével.

az ausztrálnak ki sem fejlődött az az identitás, ami a hogyan megértését elősegíti; az izlandinak pedig egy párszáz kilométeres sziget igencsak behatárolja a képzelőerejét. 

Meggyőződéses véleményem, hogy a sajnálatos kommunista évek Közép-Európának egy olyan antitestet adtak szervezetébe, amit a történelemben továbbvisz és felhasznál, ezzel is gazdagabbá téve minket, mint a kontinens nyugati felét.

Ez napjainkban látszik is, hiszen ameddig az Egyesült Államokban az emberekkel meglehet etetni a szocializmust, mint menő és működő rendszert; ameddig Nyugat-Európában lenini néphülyítést lehet véghez vinni Brüsszellel karöltve; addig Közép-Európa ellenáll, hiszen tudja, hogy ez az út nem helyes és nem járható. Egyszer már elkapta a kórt, és bár majdnem belehalt, annak antitestei a mai napig benne élnek és ellenállnak. 

Így van ez Trianonnal is. Amikor elmegyünk egy Erasmus+ cserére és van határon túli magyar a csoportunkban, mindig

A miértet és a mikort itt is értik, a hogyan pedig csak keveseknek válik világossá. De ha egyszer megértik, látod a borús arcukon, hogy helyettünk is felháborodnak, és tudod, hogy ha ők ültek volna a trianoni palota asztalai mögött, nem az születik, ami 100 éve született. 

Használjuk a trianoni antitesteket a hétköznapjainkban, vigyük el magunkkal mindenhova, és dolgozzunk azon, hogy segítségükkel a következő 100 év szebb legyen, mint az elmúlt 100 – a lehetőség bennünk van. Sajnos ennyi tapasztalattal többet szereztünk más nemzeteknél.