A kiszervezésről

„Az Index.hu csoport ebben az évtizedben – a körülötte zajló politikai viharok ellenére – üzletileg ügyesen aratta le az elért prémium pozíció gyümölcseit, és bár bevételeit számszerűen érdemben növelni nem tudta, nagyjából szinten maradt a bejövő pénz, a nyilvánosan hozzáférhető adatok alapján.

Most azonban egy új évtized kezdődik, és az egészen biztosan állítható, hogy a két évtizeddel korábbi, 2000-es években még általunk megalkotott modell ezt az évtizedet már nem éli túl, gyökeres reformra szorul. Nem lehet pontosan megmondani, hogy pontosan mikor, de előbb-utóbb hozzá kell nyúlni, mindenképpen. Egyáltalán nem valószínű, hogy 2026-ban mondjuk a mostanihoz hasonló módon a mostanihoz médiatermékeket fogunk nézegetni vagy hallgatni, és a cég még a 2010-es évek trendjeit sem tudta adaptálni, saját magán kívül álló okokból.

A hosszúra nyúlt elméleti kitérő után: hogy jön mindehhez a kiszervezés? Hát úgy, hogy a 20-as évek várhatóan további tartalomdisztribúció-koncentrálódást hoznak, a nagy médiacégek világszerte arra készülnek, hogy erre a tevékenységre koncentráljanak – amellett, hogy a tartalomkészítés pénzelésében is részt vesznek, egy jól működtethető rendszerben: minden tartalomba fektetett fillérhez szigorú, jól követhető megtérülési mutatók tartoznak. Az állandó, havonta fizetendő költségeket mindenki próbálja alacsony szinten tartani, és minden gyártást projektalapon vizsgálnak – behozza-e a költségeket és az elvárt hasznot.

Innentől pedig jöjjön a tényleges tervem: ez nem arról szólt (a hírekkel ellentétben), hogy az Index.hu álljon át teljesen erre a modellre, hanem arról, hogy tegyen egy kicsi, de nagyon határozott lépést ebbe az irányba, amely sikeresség esetén tovább folytatható.

Próbáljuk ki két vagy három, most még belsős rovattal azt, hogy működtethető-e külső, önálló egységként. A peremfeltételeket maximálisan ösztönzőnek kell beállítani, ez alapfeltétel – válság ide vagy oda, senkinek a munkahelye nem szűnhet meg, de átkerül egy Index-rovat-leányvállalatba, ahol a fizetést és a hosszú távú Index-beszállítói státuszt kemény szerződés garantálja. A leányvállalatban az újságírók ösztönzés- vagy prémiumképpen tulajdonrészt kapnának az idők során, az elkészült tartalmak jogai pedig (mint a Totalcar esetében is) szintén a leányvállalatban maradnának, az újságírók tulajdonában, és ők maguk értékesíthetnék azt más platformokra is (könyv, tévéműsor, megfilmesítés és hasonlók fordultak már elő az Index történetében).

(Én magam nagyon hiszek a dolgozók tulajdonrésszel való ösztönzésében, ez egy nagyon jó amerikai minta. Kevesen emlékeznek rá, de az Index eredetileg tőzsdére igyekvő cég volt, és a bevezetés majdnem sikerült is, csak a 2001-es válság zúzta szét ezeket az álmokat. Pedig már személyesen végigtárgyaltam a 150 dolgozó szinte mindegyikével, hogy mekkora és milyen értékű részvényjuttatásban fog részesülni.)

A leányvállalatok önálló márkanevet kaphattak volna igény szerint, amit az Index bevezet és értékessé tesz – az ott dolgozók javára. A márkák menedzselésében az ország egyik legjobb reklámszakembere, Erdélyi Zsolt segített volna nekik. A tartalomműhely önálló forgalomirányítási eszközökkel is élhetett volna, így elérhetőségük, olvasottságuk nem kizárólag az Index.hu forgalomterelési erejétől függött volna, a több lábon állás pedig még magasabb olvasottságot eredményezhetett volna. Saját Facebook-oldalak, saját YouTube-csatornák, hírlevelek és ki tudja még hányféle eszköz alkalmazása hozott volna létre új, nagy tömegű forgalmat az Index és a műhelyek számára.

Ebben a rendszerben a függetlenség véleményem szerint nem csökkent, hanem nőtt volna – hiszen a tartalomkészítés felelőssége és ellenőrzése teljes egészében kikerült volna a politikailag kitett központi cégből, és dolgozói vezetés alá került volna formailag és jogilag is. Az alternatív forgalomszerzési technikák pedig garantálták volna, hogy a tartalmak akkor is eljutnak olvasóikhoz, ha az Index-címlap nem tálalja őket elég erősen.

És még valami, talán a lényeg – a rendszer hosszú távon az együtt sírunk-együtt nevetünk alapján működött volna, így a rovat által generált hirdetésbevétel függvényében akár jelentős plusz bevételrészesedéssel jutalmazta volna az anyagilag is jól teljesítő műhelyeket. A sportrovat egy gigantikus olimpiai szponzorációval például komoly extra bevételrészesedéshez juthatott volna.

A kiszervezett rovatok ügyes menedzseléssel és az Index.hu biztonságos finanszírozásával gyorsan önálló lábra kaphattak volna, és igazi perspektívát, életpálya-kilátást biztosíthattak volna dolgozóinak azzal a kilátással szemben, ami egyébként az alternatíva: a válság esetleges elhúzódásával a költségmegszorítási spirál újabb és újabb fordulói előbb-utóbb értékes munkahelyekbe kerülhetnek. Mint ahogy tavasszal, érkezésünk előtt már kerültek is.

Nagyon fontos részletkérdés, hogy az érzékeny közéleti-politikai tartalmakat semmilyen esetben sem szabad kiszervezni, azt a központi cégnek közvetlenül kell kezelnie a továbbiakban is. A kiszervezésnek tehát politikai vonatkozása egyáltalán nem lett volna, viszont a kiszervezett rovatok a továbbiakban formálisan és ténylegesen is mentesülntek volna a politikai csatározások okozta problémák nagy részétől – minél ügyesebbek és önállóbbak, ezáltal függetlenebbek, annál inkább.

Amit a terv ellen fel lehet hozni:

1. Nem életszerű, hogy a főszerkesztő a Kultúra Bt-től rendeljen anyagokat.

31 éve vezetek médiacégeket, a bt-s, evás, katás, kivás számlázás közmondásosan a legelterjedtebb módszer újságírók kifizetésére, fejből tudom egy sor újságíró házicégének nevét és adószámát. A módszer tehát most is, és nagyon régóta működik, a függetlenséget pedig természetesen nem sérti. (Sőt.)

2. Az újságírók nem alkalmasak ilyen cégek vitelére, menedzselésére, csak cikkeket tudnak írni, abban jók.

Én megadnám a tiszteletet, és azt mondanám, hogy gondoljunk róluk többet. Épp az Index története mutatja, hogy milyen sok kiváló újságíró bizonyult jónak tartalommenedzselésben és -üzletben is. Ha pedig mégsem, és egy rovatban senki sem bizonyul alkalmasnak, a javaslatom szerint a központi cég menedzsmentje besegíthet személyesen, vagy tréningekkel. Ha pedig egy idő után mégsem indul be valamelyik csapat, a rendszerből vissza is lehet lépni, nem szégyen.

3. Letelik a (remélhetően elegendően hosszú) türelmi idő, és a cég kirúgja a beszállító rovatcéget, és behoz valaki mást helyette.

A türelmi időt úgy kell megszabni, hogy a folyamatos Index-címlapi megjelenéssel megfelelő márkaérték épüljön, ami a rovatot értékessé teszi a hazai tartalompiacon, és jó alkupozícióba hozza. Egy jó rovat egy megfelelően bevezetett márkanévvel ugyanis kívánatos lehet más médiacégek számára is, így az ügyesen menedzselt rovat akár még jobb anyagi ajánlatokat is kaphat másoktól, mint az Indextől, így alaposan felsrófolhatja az árát. Az Index történetében többször előfordult, hogy tartalomműhelyek ugrottak át hozzánk a konkurensektől, vagy tőlünk mentek át hozzájuk.

Aki idáig eljutott az olvasásban, talán már kialakította a véleményét arról, hogy akkor ez a módszer, ez a részleges modellmódosítás tényleg rossz irányba mutat vagy sem, én három pontban foglalnám össze az előnyeit.

A/ Hosszú távon üzletileg jobban kalkulálhatóvá és rugalmasabbá teszi az Index működtetését, valamint lehetőséget ad a terjeszkedésre is – a modell kiterjeszthető külső partnerek bevonására is, így az Index által kínált tartalomvagyon növekedhetne (és nem, nem a kétes minőségű KESMA-portfólió tartalmaival, ahogy azt valahol olvastam).

B/ A közönség számára is előnyös, hiszen a még több tartalommal még több információhoz és szórakozáshoz juthat, és olyan olvasói-nézői-hallgatói csoportok is elérhetővé válnak, amelyek jelenleg nem Index-fogyasztók.

C/ Az újságíróknak pedig tulajdont, nagyobb jövedelmet (akár lényegesen nagyobbat) és több függetlenséget jelenthet, ha ki tudják használni a rendszerbe kódolt, feljebb vázolt előnyöket.”