Válasz a Szépíróknak

A Szépírók Társasága nyilatkozatot adott ki.

Ebből az derül ki, hogy a Szépírók Társasága elnökségének „fogalma sincs az állam, a kultúra és úgy általában a demokrácia működéséről”. Az a demokrácia, amiben mi élünk Magyarországon – és nagyjából egész Európában – az az ún. képviseleti demokrácia. Alapképlete: a választópolgárok négyévente döntenek valamely politikai formáció mellett, és amely formáció megszerzi az állampolgárok szavazatainak többségét, az kormányoz.

A kormányzás azt jelenti többek között, hogy a döntéshozók eldöntik, mire adnak pénzt, mire nem. Tehát amit ők kifogásolnak, idézem: „ha az állam pénzt ad, akkor joga is van feltételeket szabni, követelményeket fölállítani és válogatni”, azt választói felhatalmazás alapján teszik. Ezt nevezik politikának.

Ezzel szemben a következő tételmondat: „éppen a szakma joga és kötelessége, hogy ellenőrizze, a kormányzat megfelelően használja-e fel a kultúrára szánt pénzt”, kissé nehezen védhető a magyar jogszabályi környezetben. Lehetséges, hogy létezik a Szakma Jogainak Egyetemes Nyilatkozata, bár én eddig nem találkoztam ilyennel. Tehát ismereteim szerint a szakmának ilyen joga nincs és nem is lehet levezetni sem az Alaptörvényből, sem az Európai Unió Alapjogi Chartájából. Lehet, hogy a szakma az ötödik vagy a jóég tudja, hányadik hatalmi ágként tételezi magát, ettől még nem lesz az.

Ennyit az elvi keretekről.

Ha jól értem a Szépírók Társaságának a nyilatkozatát, akkor alapvetően két problémájuk van:

1. nem alanyi jogon jár a támogatás,

2. nem ők osztják maguknak.

Világválság idején, egyáltalán alanyi jogon követelni pénzt szerintem pofátlanság. És csak azt mutatja, hogy a Szépírók Társaságának elnöksége úgy véli, hogy a szépírók többek és fontosabbak, mint bárki más.

A magam részéről ezt a nézetüket nagyon nem osztom. Fontosnak tartom a művészetet és a művészeket, de „az alanyi jogon jár nekünk” korszaka lejárt. Nem jár. Teljesítmény okán jár. Adóforintok szétosztásakor teljesítményt feltételül szabni tehát nem „korrumpálás”, hanem felelősségteljes gazdálkodás.

És hogy a reprezentatív írószervezetek osztogassanak támogatást "a szakma szereplőinek egyéni helyzete és szükségletei" ismeretében, na, ezt lefordítom: mi adjuk a zsét haveri alapon, szekértáborok törésvonalai mentén stb.

Békeidőben lehet ezzel szórakozni, bár drága mulatság, de most nehéz időket élünk, amikor nem csak a különböző érdekcsoportok tagjai szorulnak támogatásra, hanem minden magyar alkotó, aki értékelhető teljesítményt tud fölmutatni.

Ezt a feladatot látják el a kultúrstratégiai intézmények a kulturális kormányzat megbízásából.

Köszönöm a figyelmet!