Térjünk vissza a gyökereinkhez!

A szerző a Demokracija című szlovén konzervatív hetilap főszerkesztője; a cikk a Mandiner hetilapban jelent meg

A világméretű egészségügyi krízis, amelyet Kína robbantott ki, végre leleplezte az agyonmagasztalt európai szolidaritás kínlódó rendszerét. Amikor az emberek egy halálos vírussal néznek szembe, és sokan életüket vesztik, Brüsszel bürokratái inkább ideológiai és politikai játékokkal foglalják le magukat. Segítségnyújtás és intézkedés helyett olyan egyoldalú határozatokat fogadnak el, amelyek alaptalanul vádolnak meg egyes országokat autoritarizmussal.

Mi sem lehet távolabb az igazságtól! Valójában az Európai Unió jutott politikai válságba, és nem kíván olyan közösséggé válni, amelyben az emberek szabadon utaznak és kereskednek. Mi több, Brüsszelnek kifejezetten az a fontos, hogy transznacionális entitásként a szuverén államok politikai, társadalmi és kulturális életére is kiterjessze a maga irányítását. Eközben az EU tagállamai ráeszmélnek, hogy közvetítő nélkül jobb segíteni magukon, és ébredésük radikálisan átformálja az öreg kontinens berendezkedését a járvány után. Európa a történelme során már számos válságon keresztülment, amely gyökeres változással járt – egy apokaliptikus vírusjárvány csak gyorsít az ilyen folyamatokon.

Látva a kényszerített identitásválságot, az elmúlt években gyakran eszembe jutott a Nyugatrómai Birodalom összeomlása. Akkoriban ugyancsak ragály tizedelte az őslakosokat, ám ahogy Samuel Gregg, az amerikai 
Acton Intézet igazgatója a For God and Profit (istenért és profitért) című könyvében írja, két további ok vezetett a császárság bukásához. Az egykor dicső birodalmat egyrészt a kulturális és erkölcsi dekadenciából sarjadó széles körű züllés, az intellektus önelégültsége és érzéketlensége taszította a pusztulás útjára. A másik ok, hogy az ügyefogyott vezetés nem foglalkozott a hadsereggel és a külső határok védelmével. Ilyen körülmények között a barbár hordák játszi könnyedséggel foglaltak el területeket, főleg, ha az áruló politikai demagógok – a saját ártalmas hedonizmusuk fenntartásáért – hajlandók voltak a kompromisszumra.

Nem nehéz történelmi párhuzamokat vonni a hanyatló birodalom és a modern Európa helyzete között, és nincs szükség Stephen Hawking lángelméjére ahhoz, hogy azonos viselkedésformákat fedezzünk fel a római népvezérek és a brüsszeli bürokraták között. Mindkettő belülről bomlasztja az európai civilizációt, annyi különbséggel, hogy a mait kulturális marxizmusként azonosíthatjuk. Militáns feminista egyletek, LMBTQ-aktivisták, antimilitarista álpróféták, ökoterroristák, a törvényhozó és a végrehajtó hatalom korrupt és gerinctelen képviselői, valamint az élettagadó, a halál ideológiájának boszorkánydoktorai segítségével igyekeznek egy nemzeti és népi kultúrától mentes globális társadalmat kiépíteni az európai kultúra romjain.

A szélhámos elit destruktivitása szétmarja Európa vázrendszerét, és az európaiak legyengítésére játszik. Az individuális országok célkeresztben állnak: Magyarország és Lengyelország két tüske a világhatalomra aspiráló globalisták szemében. Ez Szlovéniáról is elmondható: miután hatalomra került a Janez Janša vezette jobbközép kormányzat, kegyvesztett lett számos olyan nemzetközi szervezetnél, amelyet Soros György, a „földi gonosz” megtestesítője vezet. Ezt a hajtóvadászatot némiképp lassította (de meg nem állította) a világjárvány. Ráadásul pont a célba vett országok kezelték a legsikeresebben az egészségügyi katasztrófát, így kormányuk megítélése javul, a kormányerők társadalmi támogatottsága erősödik.

A szélhámos elit destruktivitása szétmarja Európa vázrendszerét, és az európaiak legyengítésére játszik

A válság esély a vírus sújtotta Európának, hogy visszatérjen a gyökereihez. Eltűnt a szolidaritás, az EU pedig hitelét vesztette – az emberek feleszmélnek, hogy Brüsszel bizonytalanságban hagyta őket, így csakis saját országukra, vezetőikre számíthatnak. Élet-halál kérdésben már senkit nem érdekelnek a transznacionális hivatalnokok ármánykodásai, mi több, elutasítják, hogy országuknak kívülről parancsolgassanak, és ők mondják meg, mi a jó és a rossz.

Az unió nemtörődöm hozzáállását megtapasztalva életszerű lépés volt, hogy a tagállamok befelé fordultak, saját polgáraik szükségleteit és egészségét helyezték előtérbe, és lezárták határaikat. Arról se feledkezzünk meg, hogy az EU-s gazdasági mentőcsomagokról szóló vitában a szegényebb és gazdagabb országok közti ordító különbségek tovább mélyítik a törésvonalakat. Tovább ront a helyzeten, hogy még arról sem tudtak megegyezni: inflációt generáljanak, vagy inkább engedjék a deflációt (hiszen a beszűkülő kereslet és a kínálati többlet alapesetben deflációt von maga után).

Talán pontosan emiatt jött el az idő, hogy megírjuk Európa új történelmét. A kontinensét, ahol korábban is az emberi történelem legcsodálatosabb civilizációi jöttek létre. A hagyományokhoz való visszatérés, a kultúránk, a kereszténység és a patriotizmus szükségszerű evidenciának tűnnek – ez még inkább felbőszíti az apokalipszis balos lovasait, akiknek nyargalása lassan, de biztosan elkezdődik. Bár a harc hosszadalmasnak ígérkezik, a brüsszeli hivatalok hasznos idiótái betömetlenül hagytak egy falrést, ami elég lesz ahhoz, véget vessünk a multikulturális és nemzetellenes haláltáncnak.

A koronavírus a pőre valóságában bocsátotta szemlére az EU politikai válságát. Világossá vált, hogy az unió jövőjét nem a nemzetállamok, a kereszténység vagy a tradíció fenyegeti. Az egyes kultúrák és gazdaságok kizárólag a szuverenitás segítségével maradhatnak fenn. Olaszország egyértelművé tette, hogy az EU jelenlegi formációjához többé nem kíván tartozni – nem kevés olasz fejében merült fel az „italexit” mint megoldási lehetőség. Ugyanez a helyzet a franciáknál is, akik mostanáig az egyesült Európa fő proponálói voltak: Bruno Le Maire pénzügyminiszter arra szólította fel honfitársait, hogy hazai termékeket vásároljanak. Németország nem volt hajlandó másokkal megosztani az orvosi eszköztárát, mindent magának tartott meg. Önzését semmilyen kritika nem érte, de erre igazából nincs is szükség. Hiszen amennyiben Európa új geopolitikai arculata a békés együttélést és kereskedelmet kultiváló, szuverén nemzetek alapjaira épül, ez a lépés egyáltalán nem kifogásolható!

Ez az Európai Unió túlélésének egyetlen garanciája. Így hát csak reménykedhetünk, hogy a járvány utáni Európa végre-valahára elmossa az arrogáns brüsszeli bürokráciát, amely a sötét Kalergi-terv megvalósításán ügyködik.