Gondolatkísérlet egy európai peremháború hátországi következményeiről

„Az alábbiakban egy feltételezett forgatókönyvet járok körbe. Nem jóslás, sem nem elemzés, valahol a kettő között. A sok lehetséges jövő közül az egyik. A kiindulópont politikai: tegyük fel, hogy a 2026-os magyarországi választásokon a Tisza Párt győz, és az új kormány a korábbinál lényegesen engedékenyebb magatartást tanúsít Brüsszel irányában, mert szüksége van azokra a brüsszeli forrásokra, amiket jelenleg politikai okokból blokkol az Európai Bizottság. Ez a fordulat elhárítja Ukrajna gyorsított EU-csatlakozása előtti utolsó komoly akadályt, tehát jövőre már felveszik az EU-ba a hadban álló országot. Vagyis 2027-re az Európai Unió – az Európai Néppárt vezényletével, az Európai Bizottság jóváhagyásával – de facto hadviselő féllé válik az orosz–ukrán háborúban: nyilatkozataik alapján katonákat küldenének Ukrajnába, masszív hadikölcsönt vesznek fel (a becslések mintegy 1500 milliárd eurót emlegetnek), és hadigazdasági átállásba kezdenek.

Putyin nem bolond, Oroszország még nem akar hadat viselni a NATO-vel szemben, ezt a képességét 2029-re becsülik a németek, emiatt is erősödik a háborús pszichózis arrafelé. Ezért a forgatókönyvünkben Oroszország formálisan nem üzen hivatalos háborút egyetlen EU-tagállamnak sem. Ehelyett peremháborút folytat: kiberhadviselés, szabotázsakciók, energiaellátási zsarolás, űrhadviselés, a migrációs nyomás tudatos fokozása és az iszlamista radikalizmus bátorítása révén destabilizálja Európát, miközben a globális dél országaiban jogi- (lawfare) és információs hadviselés különböző formáival gyengíti az európai érdekeltségeket, anélkül, hogy deklaráltan megtámadna akár egy NATO-tagállamot is. Az Egyesült Államok és Törökország ugyan nem »semleges« a szó erkölcsi értelmében, de inkább nem lép be nyílt hadviselő félként. Washington más prioritások között lavíroz, magyarán üzletel, Ankara pedig a saját regionális érdekei mentén mozog, ami miatt, fogalmazzunk diplomatikusan, kevésbé elkötelezett az afrikai migrációs útvonalak lezárása ügyében.

Ebben a helyzetben az európai tagállamok egyfajta háborús hátországként működnek.

Az elit célja Oroszország legyőzése, hogy a jóvátétel révén visszafizettesse az 1500 milliárd eurós kölcsönt és a helyreállítási költségeket. A harcok intenzívebbé válnak a fronton.

Viszont egy ilyen forgatókönyv esetén nem csak a fronton szenvednének az emberek. Mi történik a hátországban? Milyen lenne a mindennapok szövete? Erre vonatkozóan is vannak támpontjaink, induljunk ki a múlt analógiáiból, a jelenlegi tendenciákból és a forgatókönyv belső logikájából.”

Nyitókép forrása: MTI/Koszticsák Szilárd