Ez a kérdés a minden mozog tételéhez tartozik. A világ központi gondolkodása még mindig a profit maximalizálására fókuszál. A Mammon nagyon nagy úr – és a nagyvállalatok végső célja még mindig a profit évről évre való növelése. Bár öröm, hogy vannak kezdeményezések, alternatív vezetők és közgazdászok, akik már nem ebben a sémában gondolkodnak. Ez egy gondolati síkon zajló harc, amelyben döntő, hogy kik vannak többen, kik képesek sikerre vinni a gondolkodásukat. Például az A Blueprint for Better Business nevű mozgalom nagy vállalati vezetőkből tevődik össze (mint a Vodafone, az EasyJet és sokan mások), akik az Egyház Társadalmi Tanítására alapozva írtak meg egy üzleti modellt. Ők azt vallják, hogy ezzel tudják befolyásolni a felsőbb körökben a gazdasági irányvonalakat. Hogy ezek mikor érnek célba, milyen hatékonysággal – az a jövő titka. Viszont ők kovászként működnek a világban.
Mindenki a helyi vállalkozások segítésére sarkallja a vásárlókat. Sikerrel járhat ez az ösztönzés?
Mindenféleképpen! A lokális gazdaság terén már most is számos támogatásról lehet hallani. Sokkal kevésbé sérülékeny egy gazdaság, jóval kevésbé kitett a nemzetközi változásoknak és a különböző katasztrófáknak, ha a termelők egy teljes vertikumot képesek helyben létrehozni. Szemben azzal a just in time gondolkodással, hogy a világ különböző pontjairól érkezzenek az alkotóelemek. Persze meg kell nézni, adott országban mik azok a termékek, amelyek esetében valóban megéri, hogy a teljes gyártási folyamatot helyben végezzék el. A kistermelők, vállalkozók rendkívül jelentős szerepet játszanak, hiszen az ő termékeik töltik ki azt piaci rést, amit egy nagyüzemi termelés nem képes. Ők színesítik egyedi készítményeikkel a választékot.”