„Magyarország zokog: bezártuk tranzitzónáinkat. Mindannyiunk szívén gondfátyol ül, amiért mától nem etethetjük, itathatjuk évi több százmillió adóforintból az ide tévedt tálib békeimámokat, nem kvártélyozhatjuk el a szende Iszlám Állam-harcosokat, szudáni agysebész-hordákat. Pedig szívesen csináltuk. Különösen, hogy olyan sok szeretetet kaptunk érte Gyuri bácsi itteni és brüsszeli sameszaitól… Mi sírunk, a Helsinki Bizottság viszont ünnepel (még), de csak azért, mert szegény hülyék nem tudják, amit mi…
Hát, nem tetszett az Európai Bíróságnak a magyar tranzitzóna. A luxemburgi taláros csapat ízlelgette egy sort a magyar tranzitzónát, nyelvgyökére vette, gargarizált vele, végül kiköpte: nem jó. Mire a magyar kormány megvonta a vállát, s közölte: akkor bezárja azokat, le is út, föl is út. Aki eddig idegenrendészeti őrizetben volt (négy fő), az abban is marad, a többi 280 muszlim népvándorlót migránsszállóba viszik. Az újonnan érkezők pedig már csak a külképviseleteken próbálkozhatnak menedékkérelemmel.
Az Európai Bíróságnak nem tetszett, hogy a limeszünkhöz érkezett barbárokat egyáltalán megállítottuk, akár csak egyetlen percre is raboltuk a drága idejüket holmi idegenrendészeti eljárással, menekültügyi intézkedésekkel, okmánykövetelésekkel. Hiszen ez idő alatt több száz klotyót kitakaríthattak volna például Luxemburgban… Nyilván az sem tetszett a bíróságnak (bár ezt tudtommal nem öntötték szavakba), hogy a magyar adófizetők pénzéből osztott ingyen étel, ital – ellenzéki portálok szerint – nem volt elég ízletes, választékos, a ’68-as Chateau le Blanc pezsgőt is csak szobahőmérsékleten szervírozták a nyomorultaknak, akik ettől – érthető módon – teljesen »traumatizálódtak« (indexes szakzsargon). Szívalakú hancúrpamlag, jakuzzi sem várta őket Röszkén, ami már mindennek a teteje. Megint mások (például Szél Bernadett) viszont tudni vélték, hogy a kaja nem rossz volt, hanem nem is volt, és az átlagosan egy évig fogva tartott családokat folyamatosan éheztették. Jé, egy évig ki lehet bírni kaja nélkül? Mik vannak!”