Ha kinyithat a templom és a strand, a szabadtéri színház vajon miért nem?

„Mivel a kávézók még zárva, a Szent István parkban beszélgetünk. Környékbeli lakosként gyakran üldögél itt a padon?

Nem, inkább sétálni szoktunk itt. Ha ugyanis nem tolom a kislányomat, felébred. Kavicsos az út, pont jól rázkódik a babakocsi, így meditatív háromnegyed órákat töltöttem itt, mielőtt a parkot is lezárták a járvány miatt. Egy-egy ilyen séta alkalmat ad arra, hogy végiggondoljam, mi van.

Csak Hannának, vagy önnek is szüksége van, hogy folyamatosan mozgásban legyen?

Én azért leülnék, de az az igazság, hogy Hanna érkezése előtt nagyon ritkán fordultam meg itt. Idősek járnak egészségügyi sétára, meg a gyerekesek a kicsiket legeltetni, de magától ritkán jön ide az ember merengeni. Szoktak koncerteket és felolvasásokat is tartani, nekünk is volt itt fellépésünk Hrutka Robival. Azért különösen emlékezetes, mert épp a műtétem előtti este történt. Hatalmas daganat volt a nyakamon, amit egy őrült nagy szakállal próbáltam leplezni. Szemből sikerült is, de aki oldalt ült, döbbenten nézett, hogy mi a fene az ott.

A zene sokszor ki tud rántani a valóságból, de ilyenkor mennyire lehet megfeledkezni arról, mi vár az emberre másnap?

Nem tudtam róla megfeledkezni. Amikor előadtuk az énekelt verseket, tisztában voltam vele: lehet, hogy ezek most egy darabig nem szólalnak meg. És nem is szólaltak, a műtét után azonnal elment a hangom. Hatalmas öröm számomra, hogy azóta újra előadhatjuk őket. Most persze megint nincsenek koncertek, de már egészen más okból.”