„Első közelítésben elmebeteg az, aki szemmel látható, közvetlen érzékeléssel megtapasztalható, évezredeken és kultúrákon átívelően létezőnek elfogadott valamiről konokul és agresszív módon nyilvánvalóan téveset állít. Például azt, hogy a lónak 17 lába van, vagy azt, hogy lonyák támadnak rá, ha kimegy pisilni. Képlékeny definíció ez, de arra jó, hogy kiszűrjük a gyanús eseteket és alapos vizsgálattal járjunk utána, ön- és közveszélyes-e egy adott embertársunk.
Arra a kérdésre, hogy »Dühöngő elmebeteg-e Ön?«, nem meglepő módon nemmel válaszolnak embertársaink, csak a filozofikusabb alkatúak számolnak be kordában tartott, uralt belső késztetéseikről, amelyek feltehetőleg rosszat tennének a környezetükben élők egészségének. De ők kifejezetten büszkék rá, hogy meg tudják állni, hogy a liftaknába lökjék azt a szomszédot, aki minden egyes nap üvöltve mondja fel a lépcsőházban, saját véleményeként, a DK közleményeit. Emiatt az önfegyelem miatt élünk viszonylag békében egymással.
De van, amikor szakítanunk kell az udvariassággal, és nem szabad úgy tennünk, mintha elmebeteg polgártársunk kicsit is normális és veszélytelen lenne. Nem véletlenül a fentiek Szél Bernadettel kapcsolatban jutottak eszembe, aki több jól sikerült hazaárulást elkövetve nyilatkozott a német közszolgálati televíziónak.”