Szóval ez így nehéz lesz

„(Néhány megjegyzés, miután többszörösen átrágtam magam a tegnap kirakott, az eddigi járvánnyal szembeni lépéseket kritizáló cikkekre adott reakciókat.)

Igen, van felelőssége az újságírónak és mindenféle rendű és rangú megmondónak (és amúgy azok közé tartozom, akik szerint a járvány idején az európai sajtó nem állt a helyzet magaslatán), de a felelősség vonatkozik a kommentelőre is. Ez leginkább abban nyilvánul meg, hogy megpróbálja fölfogni a bejegyzést, cikket, tudományos előadást, pantomimműsort, amelyhez hozzászól. Amennyiben meg ehhez nincs kedve, akkor hagyja a többieket, hogy megvitassák a témát.

Ha egyszer az a kurva állítás, hogy a járvány miatt sebtében meghozott intézkedések kára (emberéletekben is, illetve emberi életévekben is) meghaladHATja, amit a vírus magától okozna, akkor ezt vitathatom, leállhatok érvelni, hogy szerintem meg nem, rámutathatok a kijelentés vélelmezett gyenge pontjaira, de nem kérdezem meg, hogy neked van nagymamád.

Ez nem érvelés, hanem agresszió. A tőle idegen nézet kilökése a morálisan vállalhatóak köréből. Pontosan úgy, ahogy a tegnapi posztban hivatkozott »társas fertőzés« szerint történik, azaz egyetlen álláspont normává szilárdul, a többi nézőpont pedig elenyészik, a kritika elhalkul. És pont úgy, ahogy a kormány eljár – amely grémium egyébként csak rámintázza működését a közhangulatra –, amikor azt szajkózza, hogy ez most nem a politikai viták ideje. Azon túl, hogy ez – bár én is szoktam élni a fordulattal – önmagában redundancia, hiszen mi a politika közélet, és a közélet meg többek közt vita. Megfordítva: vita nélkül nincs közélet, nincs politika. És nincsenek értelmes emberi döntések sem, csak pillanatnyi benyomások és ösztönök szerinti cselekvés. (Ahogy most a járvány alatt történik.) Az ember viszont attól ember, hogy tud modellezni jelen nem lévő dolgokat is.

Amennyiben az a szájbalökött mondás, hogy a gazdasági hatások (emberéleteket is beleértve) nem itt és nem most jelentkeznek, hanem például távoli kontinenseken, és a most megtört életek esetében egy-két évtized múlva, amikor kiderül, hogy egyes emberek élettartama nem 1-2-3 évvel rövidült meg, hanem 10-20-szal, akkor nem kezdek el a jelenleg látható veszteségekkel példálózni. Ez körülbelül annyit tesz hozzá a megvitatáshoz, mint verőfényes délben a kikapcsolt napelemre zseblámpával rávilágítani.

Játszhatjuk persze azt, hogy értelmes párbeszédet értelmes emberek között folytatunk, és elitista módon elköszönünk mindenkitől, aki nem hajlandó erőfeszítést tenni egy övétől eltérő vélemény megértése érdekében, de ez odavezet, hogy kés, villa, demokrácia nem gyerek kezébe való, és én szeretnék nem hinni abban, hogy ez a helyzet.”