Meddig tart a fogorvos felelőssége?

Dr. Nagy Ákos, a Magyar Orvosi Kamara alelnöke, fogorvos válasza Kruchina Vince cikkére

Dörgedelmes hangvételű írásban dorgálta a járványhelyzetre „felkészületlen” háziorvosokat és alapellátó fogorvosokat a minap megjelent írásában Kruchina Vince közgazdász, egy fogászati magánrendelő tulajdonosa. Sorai méltán keltettek elemi felháborodást a fogorvosok és a háziorvosok körében.

Az alapellátást 1992-ben – a háziorvosi ellátással együtt – privatizálták, ennek nyomán a fogorvosok 90 százaléka magán fogorvos lett – amit mind a „NEAK-os”, mind a „magán” fogorvosok egy része határozottan kikér magának, holott ez történt. Csak feledékenyek vagyunk...

Jelenleg a fogorvosok több mint felének van NEAK-szerződése, azaz elfogad TAJ kártyát fizetőeszközként a betegtől, más fogorvosok pedig a bankkártyát preferálják – főként azért, mert a NEAK, illetve az önkormányzatok nem igazán fizetik ki azt a szolgáltatási csomagot, amit megrendelnek a velük szerződéses viszonyban álló fogorvosoktól.

A piaci alapon, NEAK szerződés nélkül működő praxisoknak nincs állam által adott ellátási, vagy járványügyi feladata. Ezért minden eszközt, felszerelést, anyagot maguknak kell biztosítani, és megtehetik, hogy a járvány alatt bezárnak. A NEAK-kal szerződött fogorvosok ellátási kötelezettséggel a közellátásban vesznek részt, így az ezzel kapcsolatos bér- és anyagköltséget a NEAK finanszírozás hivatott fedezni.

A NEAK által utalt pénzt – ezt nevezik támogatásnak – az önkormányzatok kapnák meg a lakosság ellátására, ám a finanszírozást feladat-ellátási szerződéssel átadják az orvosnak. Így tehát a „fogorvosi és háziorvosi ellátás támogatása” nem a fogorvos és a háziorvos szociális segélye, hanem a lakosság számára történő állami és önkormányzati szolgáltatásbiztosítás. A NEAK-kal szerződött fogorvosok 2017-ben és 2019-ben a finanszírozás hiányosságai miatt szerveztek tiltakozó akciókat.

A fogászati ellátás nemcsak a – legtöbbször talán túlzottan is sok sztereotípiával körbevett – fogorvosokból, hanem a mellettük álló asszisztensekből, dentálhigénikusokból, fogtechnikusokból és kisegítő személyzetből áll. Szívesen hisszük, hogy Magyarország a „fogorvosok Mekkája”, azonban ez is egy tévhit. Az fogorvosokkal igazán jól ellátott országokban 1300-1500 főre jut egy fogorvos, nálunk ez a szám 1900 fő. Ha a NEAK-szerződött ellátókat nézzük, akkor a helyzet rosszabb, 3800 főre jut egy orvos.

Az ellátás nem süllyedt Afrika szintjére, soha nem is volt ott. A valóságban Magyarország kormánya heroikus lépéseket tesz a járvány megfékezése érdekében, amelynek része, hogy – a járvány terjedésének megelőzése érdekében – a sürgősségi beavatkozásokra korlátozták a fogászati ellátást. A NEAK-szerződött fogorvosoknak a szerződés most biztonságot jelent, ugyanakkor, mint említettem, ellátási kötelezettséget is. A magán fogorvosi ellátásnak pedig azonnali – és nem elhanyagolható mértékű – bevételkiesést okozott. A fogtechnikusok pedig sem a szerződött sem a nem szerződött fogorvosoktól nem kapnak munkát. Miért rójuk meg őket, ha jelzik az államnak, hogy segítségre szorulnak? A sztereotípiák miatt ez a szektor könnyen válik magára maradottá…

Természetesen a cégek többségének van tartaléka, egy világjárványra viszont nem valószínű, hogy bármelyik cég vezetőjének reális esélye lenne permanensen felkészülni. De ez a nem tisztán piaci körülmények között, az alapellátásban működő praxisoktól nem várható el azonos mértékben. A cikk szerzője is elismeri, hogy az állammal szerződésben álló fogorvosok és háziorvosok védőfelszereléssel való ellátása állami feladat.

Fordítsuk meg a kérdést: vajon Európa, vagy a világ országai felkészültek a járványra? Tartottak a világ vezetői olyan konferenciákat, egyeztetéseket, ahol egy egységes, minimális egészségügyi csomag alapjait lefektették? Beszélni talán beszéltek róla, de a járvány érkezésekor látható világszintű kapkodás és hibás lépések sorozata – például a vendégmunkások hazaküldése a járványterületekről Európában – azt mutatja, hogy nemcsak a magyarországi fogorvosokat és a cikkben szintén megszidott háziorvosokat érte készületlenül a kialakult helyzet, hanem magukat az államokat is.

Milyen tanulságokat vonhatunk le ebből hosszú távon?

Európai szinten szükség lenne egy egységes, minimális biztosítási csomagra, amellyel egyenszilárdságú alapellátást lehetne nyújtani az Unió állampolgárainak; ezen belül az Uniós járványügyet is erősíteni kell.

Magyarországnak szintén szükséges lenne átgondolni azt, hogy mégiscsak jó lenne az önálló egészségügyi minisztérium, valamint az ÁNTSZ és a NEAK önállóságának megerősítése. A járványügyi szolgálatot meg kell erősíteni, a lakosságot oktatni az egészségügyi és higiéniai tudnivalókra, nem csak akkor, amikor már bekopogtatott a baj. Az elemi egészségügy ellátó- és védőeszközök gyártását határon belül kell tartani, mert látható, hogy abban a pillanatban, amikor kitör a vész, minden ország – egyébként teljesen érthetően – zárolja a saját készleteit.

Amikor visszatérünk a normális kerékvágásba, át kell gondolni az intézményeink finanszírozását, a kórházak, rendelőintézetek felszerelését korszerű eszközökkel, és megfelelően fizetett személyzettel, ugyanerre a szintre emelve a háziorvosok és az állammal szerződésben álló fogorvosok finanszírozását is.

A magánszektor részére tartalékalapok és biztosítások létrehozásával, esetlegesen áthidaló hitelek biztosításával megfelelő csődvédelmet kell kidolgozni.

És akkor, ha mindezzel elkészültünk, legközelebb nem kell majd senkit megdorgálni, hogy felkészületlen volt.