Kapuzárási pánik

„Amikor Olaszországban kitört a pánik, amikor érthetetlen okból haldokolni kezdtek az emberek, amikor ritkulni kezdett a levegő, s egyre fenyegetőbbek lettek a Magyarországra átcsorgó hírek, a NER vezetői összedugták a fejüket, és megállapították, ebből tényleg baj lesz. Amikor kiürültek a zajos futballpályák, amikor becsukta aranykapuit a nemzetközi szórakoztatóipar, amikor újra vasfüggöny zárta le az osztrák határt, amikor New Yorkban ritkulni kezdtek a repülőjáratok, amikor szokatlanul tágasak lettek a nemzetközi légifolyosók, amikor a kamionok alig vételeztek holnapra üzemanyagot, amikor az iskolák bezártak, amikor a szállodák kiürültek, a NER vezetői összeültek, hogy felállítsák az Operatív Törzset. Amikor mozgósították a haderőt, amikor hadügyi igazgatás alá vonták a stratégiai fontosságú cégeket, amikor vontatottan tesztelni kezdték a lehetséges fertőzötteket, amikor bezártak a kocsmák és a bárok, már egyértelmű volt: Közép-Európa egén fekete felhők gyülekeznek.

Bátortalanul többen le-leírták (nem értjük, miből is gondolják), többé semmi sem lesz olyan, mint régen. Egy korszak véget ért. Mások célratörőbben fogalmaznak: a járvány s főleg a járvány vége mindennél átfogóbb, mindent maga alá gyűrő politikai változás kezdete.

Nem pauza, nem apró bicsaklás, nem cigarettaszünet, ami után a verkli megy tovább. Nem egyéves halasztás, amely után megtartják a foci Eb-t, a nyári olimpiát, amelyre Tokió mindig készen áll. Nem lesz több rezsiharc, menekültválság, cigányozás, taolé, önkormányzati krumpli, Erzsébet-utalvány, Bayer-show, évértékelő, Egyenes beszéd, zaklatás, a színházakban igazgatóváltás. Nem, mert az idő kapui lassan bezárulnak. A rendszer ürült ki, felélte húsát, vérét, nagyon is véges tartalékait. Az uniós pénzeső ritkásan csepeg, előbb-utóbb eláll. Valami más jön ezután.”