Először a családokat mentsék, ne a vállalatokat!

„Az állam fő feladata a válsághelyzetek kezelése. Lényegében ezért találtuk ki az államot. A helyzet megoldását most nem bízhatjuk a családokra, a civilekre vagy az önkormányzatokra, mert nincsenek meg az eszközeik, nem bírják el a terhet. A felhatalmazási törvény elfogadásával az országgyűlés is kinyilvánította, hogy ebben a válsághelyzetben radikális eszközökre és nemzeti szintű (!) szolidaritásra van szükség.

Ez valóban háborús helyzet, amikor élet-halál kérdésekről van szó. A válságkezelésnek ezért gyorsnak, egyszerűnek, teljeskörűnek és a lehető leginkább kézzelfoghatónak kell lennie. Beavatkozásokra a lehető legalacsonyabb absztrakciós szinten van szükség: pénzt kell juttatni az emberek zsebébe. Nem egyszer, hanem havi rendszerességgel egészen addig, amíg a rendkívüli válsághelyzet tart, tehát legalább addig, amíg a kormány rendkívüli felhatalmazása fennáll.

Elsősorban az embereket és a családokat kell menteni, ezzel közvetve a cégeket és a gazdaságot is segítjük. A fordított logika nem működik most, miszerint segítsük a cégeket, hogy ezzel támogassuk az állásokat és így közvetve a családokat. A hatás ugyanis túlzottan áttételes, ezer külső és belső körülménytől függ, hogy végül mi csorog le a dolgozókhoz vagy éppen a nem dolgozókhoz. Túl nagy a veszélye, hogy egyes érdekcsoportok kisajátítják az előnyöket. Vállalkozásokat lehet újakat alapítani, de a halottakat nem lehet feltámasztani, a magára hagyott, beteg embereket, a széthullott családokat nem lehet újra összetákolni, amikor majd újra beindul a konjunktúra. A termelést le lehet állítani egy időre, de a családot nem.

Feltétel nélküli, általános juttatásokra van szükség: nincs se idő, se energia, se szükség a jogosultságok ellenőrzésére, szofisztikált pályázatokra, adóoptimalizálási ügyeskedésekre. Méltatlan lenne most az érdemeket méricskélni, lobbizni, kuncsorogni, egymás ellen acsarkodni, osztozkodni.”