Egy királynő a járvány idején

2020. április 06. 14:32

Ma nem egy fiatal királynő ül a trónon, hanem egy idős uralkodó, aki végigélte a viharos 20. századot.

2020. április 06. 14:32
Hajdú Tímea
Neokohn

„II. Erzsébet windsori karanténjából arra ösztönözte az Egyesült Királyság és a brit Nemzetközösség lakosait, hogy ezekben az időkben is tartsanak ki. Nehéz hetek előtt állnak a britek. Vasárnap már 621 áldozatot szedett a fertőzés az Egyesült Királyságban és Boris Johnsont is kórházba kellett vinni. A királynő karanténban várja, hogy véget érjen a járvány. De nem ő az első uralkodó, aki Windsor falai közé vonult egy pusztító betegség elől.

1553-ban pestisjárvány tört ki Londonban, amely a város lakóinak a negyedét elpusztította. A fiatal I. Erzsébet királynő a betegség elől a teljes királyi udvart a windsori kastélyba menekítette. Londont szinte teljesen lezárták, és aki megbetegedett, az negyven napig nem hagyhatta el a házát.

A feljegyzések szerint a királynő rettegett a betegségtől és akasztófákat állíttatott fel azok számára Windsor főterén, akik megszegve a karantént odautaztak Londonból. Sőt még az áruszállítást is megtiltotta a két város között. George C. Kohn egy angliai járványokról szóló könyvében azt is leírja, hogy a királynő megpróbált gyógymódot keresni a bubópestis ellen. Bár elkerülte őt a rettenetes kór, de magánál tartotta egy zsálya, ruta, bodza levél, szeder levél, fehérbor és ecet keverék receptjét, amiről azt állították neki, hogy gyógyítja a fekélyeket.”

 

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 10 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
u.cserkész
2020. április 06. 19:01
Hazudnék, ha azt mondanám, hogy meghatódok az angolok, vagy mások király/nő imádatától. Ha van léhűtő társaság, akkor a királyi család az. Nem akarok halottgyalázó lenni, de a fejemet csóváltam Lady Diana halála utáni hisztéria miatt. Miért, ja nem szerette a taposóaknákat. Na azokat én se.:-)
Akitlosz
2020. április 06. 18:00
I. Erzsébet tartott mástól is, tekintve, hogy szüzen halt meg.
Akitlosz
2020. április 06. 18:00
Valamiért nagyon odavannak bizonyos magyarországi újságírók az angol királyságért. A magyar királyságért már valahogyan nem ennyire.
Rugo
2020. április 06. 17:51
Csak írogassatok, a Budapest -Tel-aviv járatra még várnotok kell.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!