Az antiszemita Márai

BERGER BÁCSI A MI UTCÁNKBAN MŰKÖDŐ SZATÓCS VOLT. ANYUKÁM GYAKRAN ELKÜLDÖTT HOZZÁ 10 DKG ÉLESZTŐÉRT, EZÉRT-AZÉRT. KISGYEREKKÉNT --NEKEM A KISSRÁCNAK--MINDÉG ADOTT EGY KIS BOCI CSOKIT VAGY SAVANYÚCUKROT, "BOCSKORSZIJNAK" NEVEZETT ÁNIZS-IZŰ MICSODÁT.ÉDESSÉGET...BÁRMIT. KEDVELTÉK AZ "ÖREGET" AZ UTCÁNKBAN AZ EMBEREK. AUSCHWITZ-BÓL VALAHOGYAN, MITTUDOMÉN HOGYAN HAZAKECMERGETT ZSIDÓEMBER VOLT NÁLUNK..S MINT ILYEN NEM AZ EGYETLEN.

Kosztolányi Dezső: Aranysárkány (részlet) "Glück Laci szemébe meredt, fürkészve: - Azt hittem, hogy ön már elutazott. - Igen. Nyomban az érettségi után. - Hová? - Ide, a szomszéd faluba. Az édesapámhoz. - Él a kedves édesatyja? - Hála Istennek. - Hány éves? - Ötvenkilenc. - És remélem, egészséges. - Egészséges. - Mi a foglalkozása? - Pálinkamérése van - szólt Glück Laci egészen halkan. Ebben a pillanatban Nováknak eszébe jutott valami. Az, hogy minden tanítványáról tudja,hogy mi az apja foglalkozása, még jelentéktelenekről is, kik nem érdekelték őt, csak Glück Laciról felejtett el kérdezősködni, kit legtöbbre becsült, s példaképül állította a többiek elé. És ebben a pillanatban más is eszébe jutott, az, ami nyolc évig nem jutott eszébe öntudatosan, hogy ez a fiú, ki itt ül előtte fekete dróthajával, szemében a szeretet megnyilatkozni nem merő vigaszával, zsidó. Maga is furcsállta késői érdeklődését. Glück Laciról tudta, hogy zsidó, s nyilván azt képzelte, hogy apja egy másik zsidó. A fiú minden megtiszteltetésen át is ezt érezte. És mást is érzett: azt, hogy tanárja, kit mindegyik közt legjobban kedvelt, gyámoltalan jóságában, szőke, vékony hajával, óriás koponyájával, melyben fény van, akár az övében, testvéri megértés minden elvont probléma iránt, keresztény. Ezen pár másodpercig ő is csodálkozott. Előrehajolt a székén, ösztönösen,hogy közeledjék hozzá. Novák nem tudott ember és ember közt különbséget tenni, legkevésbé az iskolában. Valójában nem szerette a zsidókat. Nem többé vagy kevésbé, mint bárki, aki nem zsidó. Tartózkodott tőlük, s maga se tudta, hogy ez a tartózkodása védekezés vagy támadás. Azt képzelte, hogy a zsidók nem egészen őszinték, s meleg, homályos családi életük mélyén egy szemvillanással kísérve oly dolgokat beszélnek keresztényekről, melyeket keresztények társaságában átallanának kimondani, aminthogy a keresztények sem egészen bizalmasak zsidók jelenlétében. Nem firtatta, hogy ez előítélet vagy sem, s elmúlik-e, elmúlhat-e majd a következő évszázadokban. Csak a tényt látta, melyet lehetetlen letagadni, a tényt, melyet értelme elítélt, s érzése gyakorlatban vallott. Végre ők külön éltek, oly történelmi emlékek keserű tapasztalatával, mely nem az övé, el nem ismerve, a törvények ellenére is, elszigetelve, talán kényszerűségből, talán öntudatos dölyfből, egy be nem vallott, de létező összetartással. Régi prófétáiktól egy optimizmust kaptak örökbe, hogy élni föltétlenül érdemes, s a világ majd megváltozik, és egy pesszimizmust is, mely az ész fénykörén túl mindent elítél. Az ő öröksége más volt. Egy optimizmus, hogy már szabad, s az áldott vértől megváltottan élhet, szegényen és igénytelenül a hivatásának, s egy pesszimizmus, hogy a változhatatlan világ a siralom völgye marad most és mindörökké. Ez a hit annyira elválasztotta tőlük, hogy egy ostoba golyhót közelebb érzett magához, mint az ő legokosabbjaikat. Közéjük és közéje pedig hidat vert zsidó tanítványainak szorgalma, értelme, az a szikár, edzett értelem, mely különösen fogékony a természettudomány iránt, s biztos kézzel tapintja ki a dolgok csontszerkezetét. Mégis megmaradt az ellentét, az idegenség, melyre igazán csak most eszmélt. Jóvá akarta tenni mulasztását, hogy eddig közönyösnek mutatkozott tanítványa családjával szemben, kinek testi és lelki jóvoltára, szellemi és erkölcsi haladására majd egy évtizede féltő gonddal ügyelt." http://mek.oszk.hu/04500/04538/04538.pdf A szöveg szempontjából érdekesnek tartom, hogy sem a szatócs Liszner, sem az ügyvéd Ebeczky, akik nem túl sok szimpátiával vannak ábrázolva, a történet szerint nem zsidók, ezen szereplők tehát egyáltalán nem zsidótipikus foglalkozást űznek. A pálinkamérés azonban olyannyira zsidókra jellemző foglalkozás, hogy ha valaki pálinkamérő, akkor abból azonnal lehetett tudni, hogy ő egy zsidó.

"Ettől kezdve antikommunistaként antiszemita nézeteknek adott hangot. Amit nehéz erkölcsileg kifogásolni, ismerve a korabeli valóságot" Kell még valamit mondanom, Ildikó? Nincs több kérdésem, bíró úr.

MÁRAI SÁNDOR ÍRÓ "Nincs nekem a zsidókkal semmi bajom. Csak a szemtelen és tisztességtelen emberekkel van bajom, akik között feltűnően sok a zsidó." (Ami a naplóból kimaradt, 1945-1946)