A politikai kockázat nagyobb a gazdaságinál

„Számos bejelentés hangzott el a kormány részéről gazdasági mentőcsomagokról, bár sok esetben még nem ismertek a konkrét rendelkezések, csak a fő vonalaik. Az eddigiek mennyire tűnnek jól átgondoltnak, hatékonynak?

Az első megjegyzésem az volna, hogy a magyar kormány elkésett. Egy halom intézkedést már korábban meghozhattak volna. Kiváló példák álltak előttünk, akár az olasz, akár a német intézkedések, amelyek a nehéz helyzetbe kerülő háztartásokat, vállalkozásokat, és az ott dolgozó munkaerőt támogatják arra az átmeneti időre, amíg ki nem tisztul a kép. Ezekkel 2-3 hónapig fenn lehet tartani a gazdaság reagálóképességét.

Ehhez képest az eddigi hazai bejelentések leginkább a vállalati szférára reflektálnak, a cégek hitelhez jutását, adóteher-csökkentését irányozzák elő. Illetve elég zavaros szövegek szintjén szó van még munkahelyteremtésről is, csakhogy ez szerintem nem kormányzati feladat. Azt kellene figyelembe venni, hogy a válság után más lesz a kereslet és a kínálat szerkezete. Hogy pontosan milyen, azt nincs ember, aki előre meg tudná mondani, ezt majd a piac kialakítja. Ezért nem a korábbi munkahelyek visszaállítása lenne az alapvető feladat, hanem annak a munkaképességnek a megőrzése, amely az új szerkezet indulásakor lesz fontos.

Számomra ezért meghökkentő, hogy a szociális helyzet kezelésére eddig éppen csak utalt a miniszterelnök. Pedig nagyon sokan vannak olyan alacsony jövedelmi szinten, amelyből 1-2 hónapos tartalékolást sem lehet elvárni.

Arról lehet szó, hogy nincs elég pénze a magyar kormánynak? Kényszerű spórolás vagy a kreativitás hiánya lehet az elmaradó szociális intézkedések mögött?

Ha eltekintek attól, hogy átcímkéznek, esetleg átcsoportosítanak fel nem használt kereteket, akkor nagyon nagy lépés valójában nem történt. Holott a válság előtt elindított nagy állami beruházások azonnali felülvizsgálásával óriási összegeket lehetne felszabadítani. Hiszen már most látható, hogy nem lesz visszatérés a régi kerékvágásba.

Újraindul majd az európai gazdaság, és remélem mielőbb a magyar is, de ez fokozatos lesz, ágazatonként eltérő, és így nem lesz egy határnap, ami után azt mondhatjuk, hogy akkor mától normalizálódott a helyzet. A tömegturizmus például nem tud majd beindulni, míg az alkatrészgyárak, elektronikai üzemek, és a jól automatizált gyártósorok esetében a normalizálódás talán csak hetek kérdése lesz. Én azt látom, hogy mintha újra akarná indítani a kormány azt, ami volt. Van egy halom fejlesztési projekt, amire uniós pénzeket ígértek, de le kellene állítani őket, vagy beléjük se kéne már kezdeni, mert nem lesz rájuk szükség. Máshol viszont szükség lenne ezekre a pénzekre az átállás után. Nem akarnak hozzányúlni a deficitszámhoz, nem világos, hogy miért; és nem akarnak hozzányúlni a nagy állami beruházásokhoz és elkötelezettségekhez. A szent tehenek érintetlenek maradtak. Centralizálásra használja fel a kormány azt a többlethatalmat és alkalmat, amit az élet eléje tett.”