A luxusanya sérelme

„A szociális uszítás felkent papnője, akit Berki Krisztián kiszakadt vádliimplantátumából formált a Nagy Égi Plasztikai Sebész olyan viszolyogtató jelenséggé, hogy még a Pokolbéli Sátán is a békés nyugdíjas éveken gondolkodjék, bal kezében egyik gyermekét pajzs, jobb kezében másik gyermekét kard gyanánt tartja fel. A gyémántfokozatú aranyásó háromszázezer követője előtt önérzetesen jelenti ki, hogy ő kétgyermekes Édesanya, aki nem is a maga nevében kéri ki az őt illető bírálatot, hanem minden Édesanya nevében. Értem: azzal, hogy szóvá teszem a luxusasszony pöffeszkedését, máris valamennyi Édesanyába belegázolok. Nyilván. A luxusanya nagyon érzi a posztmodern identitáspolitikát.

Szegedi Fecsó, a luxusasszony milliárdos luxusexe, aki kicsinyes bírósági és médiamarakodást folytat az agresszív nőszeméllyel valami ingatlan tulajdonjogán, aki megszüntette az anyakirálynő és a trónörökösök luxusalbérletét, s aki egy ország előtt vitatkozik egykori luxusnejével a luxusjáradék mértékén, maga is megszólalt. Úgy ítéli, hogy én nyomdafestéket nem tűrő alak vagyok, Vivien pedig csodálatos luxusanya. Mintha én Luxus Vivien anyaságának nívójáról akár csak egyetlen szót is ejtettem volna. Mintha én költöztettem volna ki az Édesanyát és gyermekeit az albérletükből. Mintha én nem volnék hajlandó kifizetni a luxusgyerektartást, ami Luxusvári Viviennek kijár.

Ezúton hívom fel Őluxusságának és herélt férfiszolgájának figyelmét arra, hogy én pedig Édesapa vagyok. Amikor Vasvári Vivien feljelentett, Édesapaságomban alázott meg – márpedig aki feljelent egy Édesapát, az annyira aljas, hogy ha tehetné, valamennyi Édesapát feljelentené. Ezt a gyermekeiket szerető Édesapák nevében visszautasítom. Nem tombolhat következmények nélkül az Édesapák elleni gyűlölet: kénytelen vagyok felvenni a kesztyűt, és levetkőzni a jó modort, mert az innentől fogva már luxus.”