A Fidesz és Orbán Viktor nem ért a válságkezeléshez, ebbe fognak belebukni

„Amikor még szó sem volt a koronavírusról, ön már akkor járványról beszélt. Aminek jele, mennyire lehetetlenné vált egy minimálisan szükséges társadalmi kohézió kiépítése. Ezt nem is olyan régen, tavaly október végén éppen lapunkban fejtette ki. Most, a vírus fenyegetésekor ez még inkább aktuális.

És éppen emiatt felmérhetetlen Orbán Viktor és körének felelőssége. A társadalom megosztása nem is tíz éve kezdődött, amikor először szerzett a Fidesz kétharmados többséget a parlamentben, hanem már 2002-ben, az elvesztett választás után. Akkor hangzott el, hogy a haza nem lehet ellenzékben, és azóta tekintenek ellenségnek mindenkit, aki nem támogatja a vezért. Mindvégig egyetlen cél lebegett Orbán szeme előtt: a hatalom megszerzése és megtartása. Ez vezetett a társadalom végleges megosztásához. Most azonban, a koronavírus fenyegetésekor visszaüt a politikája. Hiába hirdet a miniszterelnök összefogást, ez éppen miatta lehetetlen. Hiteltelenné vált, hiszen soha nem volt hajlandó se együttműködésre, se kompromisszumokra. Ha a rendkívüli felhatalmazásra nem hajlandók azonnal rábólintani, akkor a nép ellenségének kiáltják ki most is az ellenzéket, és megbélyegzik. Miközben a társadalom a jelenlegi helyzetben kész lenne a szolidaritásra, az összefogásra, csak a jelentős része már egyáltalán nem bízik a hatalom birtokosaiban.

Ön azt is mondja, hogy a járványválság csak a jéghegy csúcsa. Valóban úgy véli, hogy a jelenlegi kormányzat tíz év alatt óriási lehetőségeket szalasztott el?

2010 után páratlan esély kínálkozott a modernizációra. A nemzetközi és a hazai környezet jelentős fellendülést tett volna lehetővé. A politikai stabilitás és az uniós támogatás együtt elegendő lett volna a gazdaság megszilárdításához, a szakmai alapokon nyugvó intézményrendszer megerősítéséhez, az egészségügy és az oktatás fejlesztéséhez. Helyette minden területet tudatosan és felelőtlenül leépítettek, pénzügyileg kivéreztettek. A mostani krízis mélysége még inkább rávilágít erre. Az ország ugyanis ellenállóbb lehetne, ha a gazdaság versenyképes lenne, kiépült volna a politikától független, de nemzetközileg is versenyképes magyar kis- és középvállalati ipari és szolgáltatási struktúra. Mindemellett pedig a társadalom megbízna a politikai vezetőkben. Az esélyt eljátszották. Csak a haveri oligarchia kiépítésével foglalkoztak.

A kormányzat büszkén állítja, hogy a gazdaságot most sokkal jobb helyzetben érte a sokk, mint a 2008-as válság idején. Ha ez így van, akkor miért látszik úgy, hogy szinte minden összeomlik, és nemcsak itt, hanem világszerte is?

Mert óriási az ország sebezhetősége. Azzal kérkedtek például, hogy az uniós országok közül hazánkban a legnagyobb a növekedés, ötszázalékos. Csak azt felejtették el megemlíteni, hogy közben több mint öt százalékkal leértékelődött a forint, vagyis euróban mérve nem nőtt az egy főre jutó jövedelem. E tekintetben az uniós átlag 70 százaléka alatt vagyunk, és a magyar társadalmi termék is az uniós tagállamok 0,8 százalékát jelenti. A kapitalizmus klasszikus jellemzője, hogy a tőkét értékteremtő céllal használják. Itt viszont elherdálták a beérkező pénzeket, sok milliárd euró veszett kárba, miután spekulációra és az oligarchia vagyonszerzésére, valamint egyeduralmuk megteremtésére, a diktatúra alapjainak lerakására fordították. Egy Potemkin-rendszer épült az autóiparra, valamint nagyrészt az unió által finanszírozott és keményen túlárazott infrastrukturális, valamint építőipari- ingatlanpiaci vállalkozásokra alapozva. Most pedig összeomlik az egész, ráadásul az egyoldalú függőség ezt a folyamatot felgyorsítja. Ennek sajnos mindannyian a kárvallotai vagyunk, nem csak azok, akik ezért felelősek.”