Megrendült a világrend

„A globalizáció alapideológiájának, azaz a liberalizmusnak az időszemlélete visszafordulni látszik: senki sem hisz már a korlátlan progresszióban, s nem gondoljuk, hogy a történelem egyirányú folyamat, melynek végén a fantasztikus bőség, a földi gondtalanság és a teljes szabadság vár minket. Mintha rendre a múlt – nem is oly’ rég még egyszer és mindenkorra meghaladni gondolt – árnyai kísértenének minket. Napjaink legtöbbet használt jelszava például a karantén, amely a 14. századi Velencében jött létre, jelentése 40 napos (quaranta giorni) elzárás, amellyel a kereskedőhajók legénysége által terjesztett pestis behurcolását akarták megakadályozni. Olaszország legnépszerűbb hashtagje ma a #staiacasa (maradj otthon). Ma sincs jobb módszer a ragály elkerülésére, mint 700 évvel ezelőtt: el- és bezárkózás, egy helyben maradás, ima.

Csodálkoznánk, ha a 2020-as években nem azok az értékek, érdekek és megoldások kerülnének újra előtérbe, amelyek a globalizáció előtti világot áthatották és biztonságossá tették. Ezek a következők:

1) Önkorlátozás – a technológiai forradalmak és a kognitív alapra helyezett fogyasztói társadalom már eddig is kedvet teremtett a sztoikus stratégiára, de a járvány árnyékában valóságos epikureus reneszánsz virágozhat ki. Mégsem ennek a halvány érzetnek a tagadhatatlan erősödése a legfontosabb, hanem az, hogy az elmúlt húsz év globális turizmusra, bővülő világkereskedelemre és olcsó hitelezésre berendezkedett életmódja a hagyományos, véges életrend kereteinek adja át a helyét, benne az elővigyázatosság, a takarékosság és a szolidaritás erényeivel. Ez morális fordulatot jelent.

2) Állami szuverenitás – a határvédelem, a piacvédelem, az áramlások (legyen embereké, áruké, tőkefajtáké) fokozott ellenőrzése a szervezett társadalmi közösség, vagyis az állam megerősödését és ennek természetes folyományát, mégpedig a politika primátusát eredményezheti. Ne feledjük: „szuverén az, aki a kivételes állapotról dönt” (Carl Schmitt). A fokozott határellenőrzés, a hatósági szabályozás, a területi korlátozás és az államosítás többé nem tabu, sőt túlélésünk záloga. Ez politikai fordulatot hoz.

3) Nemzeti autarkia – nyilvánvalóvá vált, hogy a globális szabadkereskedelem, a globális közlekedés és a globális értékláncokon alapuló termelés, szállítás és értékesítés nemcsak fenntarthatatlan, hanem rendkívül sérülékeny is. A világ távoli pontjain bekövetkező katasztrófák az egész földkerekség termelését kitetté teszik, veszélyeztetve az termelést és az egymáshoz közvetlenül – sem területileg, sem gazdaságilag, sem kulturálisan – nem kapcsolódó térségek ellátását. Felismerjük, hogy a globális gazdaság és kereskedelem helyett a lokális (országos/regionális/nagytérségi) szerveződések sokkal biztonságosabbak és előnyösebbek. Ez gazdasági fordulatot szül.

A régi világ romjain állunk. Magyarország tíz éve ismét – mint történelme során annyiszor – újjáépítő fázisban van, amely olyan értékek alapján folyik, amik segítségünkre lehetnek a mostani krízis megoldásában, és az azt követő világ számunkra kedvező kereteinek kialakításában. Magyarország 2010 óta a stratégiai ágazatok állami tulajdonba való visszavételében és az IMF-től való megszabadulásban érdekelt; Alaptörvénye 2012 óta rögzíti a kollektív nemzeti értékeket és azok politikai kereteit; fél évtizede megtanultuk lezárni határainkat. Nekünk most nem kell mást tennünk, csak olyannak maradnunk, amilyenek eddig is voltunk.
A világ lassan utolér bennünket…”