A válság anatómiája

„E cikksorozat első részében a jelenlegi válság okait részleteztem, ahogy írtam, a borúlátás sajnos indokolt. Különösen azért, mert az elmúlt évek prociklikus gazdaságpolitikája miatt sem a fiskális politika (kormányzat), sem a monetáris politika (MNB) kezében nincsenek erős eszközök a válság tompítására. Az alábbiakban azt vázolom, hogy mit tehetne a kormány, illetve az állam, és azt, hogy miért van eszközök híján a mai magyar intézményrendszer, egy kettős, egyszerre kínálati (termelési) és keresleti sokk kezelése érdekében.

A kínálati oldal

A kínálati sokk kezelésére az államnak nincs túl sok eszköze, de dolga van vele. Nem tudja pótolni sem a meg nem érkező alkatrészt vagy alapanyagot, sem a kieső munkaerőt. Aggodalomra nincs ok, megteszik ezt a vállalatok. Ők ugyanis elemi szinten érdekeltek a termelési költségek csökkentésben, márpedig a hiányzó anyag vagy félkész termék és a kieső munkaerő mind-mind növekvő termelési költségként jelenik meg a könyvelésben.

A cégek azonnal elkezdenek helyettesítő termékeket, alternatív utakat keresni, technológiát vagy akár profilt váltanak, alkalmazkodnak. Mármint azok, amelyek nem érintettek a másik oldali sokk, a kereslet drasztikus csökkenése által. Lássunk egy példát!

Adott mondjuk egy fertőtlenítő gyár, amelyik szüneteltetni kénytelen a termelését, mert a járvány miatt nem érkezik meg a kínai alapanyag. A kereslet e termékre, mint tudjuk, óriásit nőtt, a cég vezetése eget-földet megmozgat, hogy azonnal találjon olyan beszállítót, amely pótolni tudja a kieső kínai importot. Belföldről, külföldről, akárhonnan, akár drágábban is, mindegy, csak minél gyorsabban.

Ez a cég maximum csökkentett munkaidőt javasol a dolgozóinak, vagy készenléti állományba helyezi őket, de nem küldi el, nem csökkenti a fizetésüket (vigyáz rájuk, mint a hímes tojásra), mert ha megtörténik az alkalmazkodás (talált másik beszállítót), akkor azonnal szüksége lesz rájuk. Nem kicsit, nagyon.

Sajnos nem minden cég rendelkezik akkora tartalékkal, amely gond nélkül fedezi az alkalmazkodás költségeit, ideértve a kényszerszünetben éppen nem foglalkoztatott munkavállalók munkabérét (nem a nem foglalkoztatás a gond önmagában, hanem a nem termelés, ami miatt aktuálisan nincs bevétel).

Azt is fontos szem előtt tartani, hogy a termelési lánc elakadása jelenleg sok esetben éppen a járvány terjedését megakadályozó intézkedések miatt következik be, lásd például a határok lezárása és a határátkelőknél feltorlódott közúti szállítás. A kormány felelőssége a vírus terjedésének megakadályozása, de az is, hogy a termelni tudó vállalatok (ahol van kereslet) termelése csak a szükséges mértékben akadozzon a korlátozások miatt.

A kínálati oldal alkalmazkodását – azon kívül, hogy segíti a kutatást és fejlesztést, és azoknak az innovációknak, technológiai újításoknak az elterjedését, amelyek gyorsítják az alkalmazkodást –, azzal tudja segíteni az állam, ha áthidaló kölcsönöket (rövid távú likviditási hitelt) nyújt, vagy arra ösztönzi a kereskedelmi bankokat (a központi bank, de akár jogalkotással a kormány), hogy ilyeneket nyújtsanak.

A technológiai váltás vagy az új beszerzési utak támogatása sokféle eszközzel történhet. Lehet koncentrált technológiai kutatócsoportokat (hub) létrehozni a magánszereplőkből és támogatni (előírni!) az innovációk, új technológiák megosztását, lehet több közpénzt költeni alapkutatásra, stb. Ugyanakkor fontos hangsúlyozni azt is, hogy nem elég az alkalmazkodást elősegíteni, de a kormányzatnak tisztában kell lennie az alkalmazkodás (technológiai váltás) okozta gazdasági, társadalmi, politikai következményekkel is.”