A legelkeserítőbb bravúr

„A gyakorlatban ez a felhatalmazás ugyanis csak a fideszes képviselőket érinti. Nekik nem lesz döntési joguk a továbbiakban – az ellenzéknek eddig sem volt. Na, bumm – gondolhatnánk, hiszen eddig is szavazógépként működött a Fidesz-frakció, a miniszterelnök akarata érvényesült mindig, most tehát csak annyi változik majd, hogy ugyanúgy Orbán Viktor dönt, csak épp gyorsabban tud, ami veszélyhelyzetben üdvös. A valóság ezzel szemben az, hogy még egy ilyen egypárti demokráciában sem teljesen felesleges az Országgyűlés. Az iskolaügy példája mutatja: ha helyi képviselők nem lettek volna, akik bőrükön érzik a szülők aggodalmát, még napokig kitarthatott volna a „mindenki köteles suliba menni” álláspont.

Orbán Viktor talán nem bízik abban, hogy két hónap múlva is meglesz mögötte saját frakciójának támogatása? Csak így lenne értelmes személy szerint magához vonnia a már régóta, eddig a parlamenten keresztül gyakorolt teljhatalmat, ám lehet, hogy ilyen szempontok nincsenek is. Csupán a belpolitikaiak vannak. Megint. Még mindig. És még mindig sikeresen. Most is sikerült ellenséget kreálni ott, ahol nincs – de most ott, ahol tényleg nincs. Aztán sikerült jól legyőzni is, s a vírus okozta teljesen jogos félelemre játszva a saját tábort összekovácsolni a hatalmi cél mögé. Ők már követelik is az örök időkre történő hatalomátruházást, a „hazaáruló” ellenzék lefejezését, újságírók börtönbe küldését.

Tényleg bravúr. Csak épp a legelkeserítőbb bravúr, amit valaha láttunk.

Mert most épp van valódi, közös ellenségünk.

Kicsi bár, de annál veszélyesebb.

Megvolt a lehetőség, hogy együtt, a pártpolitikai kavarást egy időre félretéve csak a vírus ellen küzdjön most mindenki.

Hogy nem így lett, azért kizárólagosan a kormányt terheli a felelősség.”