A félelem mint lelki üzemanyag

„De léteznek keményebb félelmek is. Amikor egyszer megtámadtak, és ott álltam szemben egy férfival egyedül, egy kietlen helyen, az eszem semmit sem segített. Akkor nem volt más lehetőségem, mint hogy imádkozzam. Vannak az ember életében ilyen nagyon mély imameghallgatások, amiket nem felejt el soha.

Ott álltam, vártam, néztem, és csak vártam, és nem szóltam semmit. Elkezdtem sikoltani, de akkor az illető befogta a számat. A félelemnek ezek azok a pillanatai, amikor csak Isten van. Semmi, de semmi más esélyünk nincsen. És akkor arra jött két ember. Miért pont akkor? Mi történhetett? Nem tudom, csak azt, hogy megszabadultam. Olyan különös az, hogy életünknek ezek azok a pillanatai, amiket nagyon ritkán mondunk el, pedig éppen ezek azok, amik a hitünk igazi alapjai. Félelem és rettegés volt bennem, és ez a félelem alakult át igazi hitté, lelki üzemanyaggá. Most, ha visszagondolok erre a nagyon régi történésre, erőt kapok arra, hogy megbízzak Istenben.

Erőt kapok arra, hogy ne az emberi erők összjátékának lássam az életet, hanem Isten tervének. Félelmünkből a váltás a hit irányába csak akkor lehetséges, ha szembe nézünk szívünk mély érzéseivel, és ezekben Isten erőforrását keressük. A félelem bezár. A félelem önmagunk körül forgókká tesz bennünket, Isten élete pedig kinyit és látóvá tesz.”