Nagyot lépő jövő

„Nem tudom, érzi-e a ma embere, hogy megint egy ilyen utolsó nagy, szent erőfeszítés részese. Idős és fiatal, mind, aki még ember és magyar akar maradni. Menekülni se állati létbe, se pusztulásba, se sehova nem akar, mert érzi még magában az erőt, hogy megéri a harc, csak végig is kell harcolni. Megéri, mert másként nem is lehet élni. Vegetálni talán, nyájban tengődni, menetelni, bomlott elmével szavalni, mindent, ami szép, megtagadni, csak a tagadásért is tagadni, értelmetlenül harácsolni, azt lehet. De sokan teszik! Tették mindig is! Nagy szabadsághőseink mellett mindig ott sötétlett a kisszerűség, árulás, harácsolás szelleme. Nincs ez másként most sem. Miért is lenne? Vegetáló nyájemberekké váltak a kényes entellektüelek, a sóvárgó kurucok és labancok, a semmiért fizetséget várók. S ma rosszabbak, mint bármikor voltak ebben a hazában. Mindenféle van köztük, de már rég nem a gondolat, a nívó, az erkölcs, a hivatás, az érték tartja össze táboraikat, csak az arany és bomlás. Az arany jár annak is, aki a mellét veri, és jár annak is, aki mindent megtagadna. A markát mindkettő tartja. A nemzet kiszolgáltatott.S mégis: a fenyegető rémnek ha mélyről is, de szépen felelget.

A végső nagy erőfeszítés mindannyiunk életében eljön. Minél többen hiszünk benne, hogy értelme van, minél többen érezzük, hogy most van itt az ideje, amikor felelősséggel tartozunk elődeinknek és utódainknak, annál biztosabb, hogy a közösség helytáll, s nem jön el a sodródás, akaratzsibbadás, szánalmas menekülés ideje. Szent erőfeszítés ez. Végre egyszer tegyük meg azelőtt, hogy nagy baj lenne. Mohács előtt, Trianon előtt. Nem is pillanat, folyamat ez. Az élet. Egyénenként elbukhatunk. Mégsem mindegy, hogyan. Ha szétszakíttattak is a hagyományos kötelé­keink, ha magányosnak érezzük magunkat, feleslegesnek, elárultnak s árulónak egyben, akkor is meg kell tennünk. Bajvívás ez. Micsoda szó! A jövő felé felhajtani a tiszta embereket, az ifjúságot, a gyermekeket. Így oltalmazhatjuk angyalos fényűző nemzetünket, ha el is sereglünk mindannyian az örökkévalóság titokzatos zugaiba.”