Ez mi a báNAT?

2020. február 10. 08:13

Senkinek nincs baja a nemzettel, csak azzal a doktriner, bigott, fixált és ezért valóságellenes értelmezéssel, ahogyan ez a kurzus azt felfogja.

2020. február 10. 08:13
Mátyás Győző
168 Óra

„A bírálatok egyik kardinális pontjával kapcsolatban a Széchenyi Akadémia Vezetősége például a következőket írja állásfoglalásában: »az önálló, kritikai gondolkodás elsajátítását, a művelődés segítségével elérhető örömszerzést, a személyiség kiteljesítését, a felnövekvő nemzedék harmonikus, szabad életet élő polgárokká válását nem támogatja.« Persze tudjuk: a kritikai gondolkodás meg a szabad(!) polgár elég gyanús entitások, úgyhogy le lesz komcsizva az Akadémia is rögvest.

A Szépírók Társasága a talán legfontosabb szempont, az olvasóvá nevelés feladata felől szemléli a NAT nevű problémát: »Az új alaptanterv nem az olvasói kultúra kiműveléséhez járul hozzá, hanem annak ellenében hat. Avíttas, doktriner és ideologikus irodalomszemléletet közvetít, mely alkalmatlan a diákok olvasóvá nevelésére«

Az irodalom és a társművészetek (ötven) egyetemi oktatója szerint a NAT »bántóan ideologikus szándékkal, külső nézőpontból és nagyon leegyszerűsítő módon közelít az irodalmi művekhez, életművekhez és folyamatokhoz«, éppen ezért »… nem segít abban, hogy megszerettesse a középiskolás korú gyerekekkel az olvasást«. 

Mondhatni a fenti szempontokat foglalja össze a Magyartanárok Egyesületének állásfoglalása. A tanterv »a tanítást teljes részletességgel s nem csupán alapjaiban szabályozza. Komoly óraszámcsökkentés mellett jelentős tananyagbővítést hajt végre. Annyira nem ad módot a képességfejlesztésre, a diákok egyéni fejlődésére, a módszerek és gondolatok sokféleségére, hogy egyáltalán nem szolgálja a diákok érdekeit, nem teszi őket jó szövegértőkké, árnyalt és pontos szövegek alkotóivá, művelt, a humán kultúra iránt elkötelezett felnőttekké.«

A legérdekesebb argumentum, hogy a Magyartanárok Egyesülete még azt is szakmai alapon fogalmazta meg, hogy miért nem lehet nemzeti egy tanterv, amelyik a nemzet tagjainak jó részét kirekeszti az oktatásból. A NAT kritikátlan védelmezői persze, szándékosan félreértelmezve a leírtakat, azonnal az egyszeri rutincsúsztatáshoz folyamodtak és megvádolták a bírálókat azzal, hogy a nemzet fogalmával van bajuk. Holott senkinek nincs baja a nemzettel, csak azzal a doktriner, bigott, fixált és ezért valóságellenes értelmezéssel, ahogyan a kurzus azt felfogja, és amely nézet tükröződik a NAT irodalomszemléletében is.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 46 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
kaltran
2020. február 12. 00:06
Kedvenc szavatok: hogy avíttasok vagyunk. Nem úgy mint ti, akik a múltat végkép el akarjátok törölni. Értcsük Lenin elvtárs. Az igaz, hogy nem szeretnénk, ha ti határoznátok meg a jövőt, de ti ezt úgy fogjátok fel, ha nem ti határozhatjátok meg a jövőt, akkor mi fasiszták vagyunk és kirekesztőek. Bogár Lászlónak (oh irgalom atyja ne hagyj el, az "bnormáluis őrült"-nek) van egy tűpontos mondása: El kéne érni a VISSZARÉGIESÜLÉST. Ugyanis az oxigént nem lehet modernizálni. Azt vagy úgy szívjuk be ahogy van - vagy beledöglünk. Ezért hát éljen a visszarégiesülés. Nektek végetek van. A szocialista embertípus liberális ejropúnós köntösben - lelepleződött. Ég veletek.
Megtalálta
2020. február 10. 16:44
Senkinek nincs baja a nemzettel, kivéve titeket, hazaárulókat.
catalina9
2020. február 10. 13:43
Senkinek nincs baja a nemzettel, csak azzal a doktriner, bigott, fixált és ezért valóságellenes értelmezéssel, ahogyan ez a kurzus azt felfogja." nana Mátyás elvtárs.... A zsidó Pikler Gyula professzor!! a pesti jogi karon, így szólt a magyar diákjaihoz 1901-ben: "Az én célom az, hogy az önök szívéből az olyan kicsinyes fogalmakat, mint haza, nemzet, kiirtsam. " Aztán az ő vezérletével alakult meg a zsidóktól hemzsegő balos Galilei kör, amelynek a főleg zsidó tagjai lettek a véresen balos Dicsőséges Tanácsköztársaság dicső vezetői...aztán elmenekültek és külföldről rongálták a hazájukat...aztán némelyikük hazatért, például Rákosi Mátyás és itthon teremtett újra rémuralmat...
mokány
2020. február 10. 12:34
Az alap tanterv= kerettanterv , nem mind kötelező. De ami nincs benne , arra lehet(ne) mutogatni, azzal, hogy tilos. Akkor kik is a kirekesztők ( a nemzetből, doktríner mód?) ?
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!