„Hogyan érintette a Gothár-ügy, és művészi pályájának legfontosabb társulata, a Katona elleni támadások?
Fájdalommal. Amikor először kirobbant, hogy valami botrány van, arra gondoltam, hogy verbális inzultus történt. Péter keményen bánik a színészekkel, ki akarja mozdítani őket a komfortzónájukból. Annak idején Székely Gábornál vagy Ljubimovnál végigsírtam a próbafolyamatokat, mert ők is a komfortzónámból akartak kimozdítani. A színházi alkotómunka nem virágos réten szaladgálás könnyű tüllruhában, hanem kegyetlen, sírással, zokogással teletűzdelt folyamat. És közöttünk annyi közös szál van, annyi közös emlék.
A tudatom meghasad, a szívem kettészakad, mert nagy mesternek tartom Gothárt. Elkövetett valamit, amit nem lett volna szabad elkövetni.
És valóban nem lehetett mást csinálni, mint azt mondani a Katonában és a Színművészeti Egyetemen, hogy nem dolgozhat tovább. De az megengedhetetlen, szigorúan tilos, hogy ezt az ügyet bármiféle módon felhasználják pártok, oldalak egymás ellen.
Távol tartja magát a politikai csatározásoktól, tartózkodik a színpadon kívüli állásfoglalástól, mégis felemelte a hangját a Színművészetit érő támadások ellen.
A nagy pedagógusok, Székely, Zsámbéki, Ascher mind ott voltak a közös éneklés felvételén. Ők az én mestereim, az ő kezeik között lettem színész, én ezt nem tagadhatom meg.
Mit gondol arról, hogy a Nemzeti Színház az egyik fő haszonélvezője a tao megszüntetésének, a szakmai egyeztetés nélkül elfogadott kultúrtörvénynek?
Tudomásom szerint igenis voltak szakmai egyeztetések. Sem államtitkár, sem főpolgármester nem vagyok. Laikusként és nem gazdasági szakemberként nem tudom eldönteni, hogy ki az igazi vesztese a tao eltörlésének. Nagy reményekkel várom a március elejére ígért kultúrtörvényt. Remélem, hogy a karizmatikus független alkotók a jövőben is megkapják azt az anyagi támogatást, amiből továbbra is létre tudnak hozni emblematikus előadásokat. Egyébként azt gondolom, hogy Vidnyánszky Attila, mint ahogy annak idején Jordán és Alföldi is megpróbál sokszínű repertoárt kialakítani, és a Nemzetiben mindenféle színházi ízlés helyet kap.”