„A hálapénzről szóló sorozatunk első részében áttekintettük az egészségügy egészét emésztő jelenséget, most a szülészeti ellátás felé fordulunk: hogyan zajlik ma egy átlagos kórházi szülés Magyarországon? Milyen szerepet játszik ebben az orvosoknak csúsztatott boríték?
A XX. században a szülészeti ellátás gyökeres változásokon ment át Magyarországon. Az évszázad elején a szülések 95%-át még bábák kísérték, otthon zajlottak. A szülőotthonok kialakításával és az intézményesítést támogató rendeletekkel elérték, hogy folyamatosan emelkedjen a kórházakban vagy szülőotthonokban világra hozott gyerekek száma, de még az ‘50-es évek elején is arányaiban több szülés történt intézményen kívül.
A javuló életszínvonal, a higiéniás viszonyok és az orvosi technológia fejlődése mind hozzájárultak ahhoz, hogy a XX. században egyre csökkenjen az anyai és a perinatális (a terhesség 28. hetétől az újszülöttkor 6. napjáig tartó) halálozás. Az anyai halálozási arányszám kiszámítása és országok közötti összehasonlítása nem egyszerű feladat, mivel minden olyan haláleset ide tartozik, ami a terhesség vagy a szülés alatt és a szülést követő 42 napos időszakban történik.
Beavatkozásokhoz (vagy ezek elmulasztásához) direkt és indirekt módon is kötődhetnek, az okok sokszor nem egyértelműek, a bejelentési protokollok pedig országról országra változnak. Az egyes világszervezetek mint például a WHO, az UNICEF vagy a Világbank más és más adatokkal dolgoznak, azonban az általunk átnézett felmérések mind hasonló képet adtak arról, hogy Magyarországon ez az arányszám az EU átlagához képest magas.”