Állásfoglalás az oktatás mai helyzetéről

„Mi, egyházi iskolákban dolgozó alulírott pedagógusok a társadalom egészével együtt fájdalmasan érzékeljük a magyar oktatás régóta elhúzódó, súlyos válságát. Az új Nemzeti Alaptanterv bevezetése és a kerettantervek megjelenése sokéves-évtizedes kérdéseket hozott újra felszínre. A magyar oktatás megújulásának elmaradása hosszan tartó károkat okoz mindannyiunk számára, a magyarság kulturális, lelki és anyagi gyarapodását fenyegeti. A jövő nemzedékek iránti felelősségünkből fakadóan kötelességünknek érezzük a megszólalást, a tanterv kérdésein túl az oktatás egészével kapcsolatban is.

Mindenekelőtt széles körű megegyezésre van szükség az oktatás minden szereplőjének részvételével! A szakmai konszenzus megteremtése az oktatáspolitika súlyos adóssága a rendszerváltás óta. Pedagógiai közhely pedig, hogy ezen a területen évtizedek kiszámítható működése szükséges a társadalom minden részében érzékelhető eredmények megszületéséhez.

Az iskola ügye elsősorban a ránk bízottakról, az ő teljes emberré fejlődésükről és az ezt segítő legjobb pedagógia megvalósításáról szól. Ők, a fiatalok veszítenek a legtöbbet, ha ezek a kérdések másodlagossá válnak az ideológiai elvárásokhoz, elvekhez, irányokhoz és politikai szándékokhoz képest.

Az iskola csak szabad közegben tudja betölteni a funkcióját, ahol a tanári közösség szerepet kap saját feladatának megtalálásában. Ez az autonómia a feltétele az elkötelezett, felelősséget vállalni tudó pedagógusok minőségi munkájának.

Elengedhetetlen, hogy a köznevelés rendszerének mindenkire gondja legyen. Egy szétszakadó társadalomban reményt, utat, modellt kell kínálnunk mindenkinek, hiszen elsősorban az iskola az a hely, ahol egy igazságosabb társadalom megszülethet. Az eddiginél nagyobb odafigyeléssel kell tehát fordulnunk a lemaradók, a nehézségekkel küzdők, a mélyszegénységben élők, a kirekesztettek felé. A különféle kihívásokra különféle iskolák és módszerek tudnak választ adni, amelyeket a helyi viszonyokat ismerő és értő, autonóm iskolai közösségek találhatnak meg.

A magyar oktatás egészének felemeléséhez szükségesnek tartjuk az alábbiak figyelembevételét:

1. A médiában nyilvánosságot kapott kritikák egy része és az ezekre született reakciók azt a téves képzetet kelthetik, hogy a Nemzeti Alaptanterv körüli vita elsősorban ideológiai-világnézeti kérdésekről szól. Határozottan kiállunk amellett, hogy az alaptantervvel és a kerettantervekkel szemben világnézeti meggyőződéstől függetlenül, szakmai alapon indokolt és kívánatos a sok szempontú, lényeget érintő kritika. Sürgősen meg kellene teremteni azt a fórumot, ahol a tanterv szakmai vita tárgyát képezheti, nem pedig politikai érdekek eszközeként szolgál.

Üdvözöljük a NAT bevezetőjének korszerű pedagógiai szemléletét, a differenciálás, az aktív tanulás, a képességfejlesztés hangsúlyozását, amely a magyar oktatás halaszthatatlan megújulását szolgálhatná. Ennek a korszerű pedagógiának az érvényesülését azonban ellehetetleníti az alaptantervben és a kerettantervekben előírt hatalmas tananyagmennyiség, amely nagyrészt csak az ismeretanyag frontális előadását teszi lehetővé. Legkirívóbb példaként elég említeni a magyar irodalom tantárgyat, ahol csökkentett óraszámban kellene az eddiginél is több anyagot megtanítani.

A NAT-ban és a kerettantervekben foglalt tartalmakkal való azonosulásnak további akadálya a szakmai egyeztetés elmaradása, illetve a bevezetésükre adott minimális idő.

Úgy látjuk tehát, hogy a magyar oktatás egészének várt megújulását – néhány részterület kivételével – a bevezetett Nemzeti Alaptanterv és a kerettantervek nem segítik, hanem akadályozzák.

2. Minden változás lehetetlen az oktatásban addig, amíg a változtatások végrehajtói, a pedagógusok nem rendelkeznek az ehhez szükséges idővel, energiával, akaraterővel. A kollégák jó része fáradt, reményvesztett, napi szinten kudarcokkal küzd. Pedagógiai változásokról, szemléletváltozásról akkor érdemes egyáltalán beszélni, ha a pedagógusok ehhez megkapják az alapvető támogatást.

3. A megalázóan alacsony pedagógusbérek lehetetlenné teszik a tanári hivatás teljes megélését, az értelmiségi életformát.  (Az egyházi iskolák tanárai ugyanazon bértábla szerint kapják a bérüket, mint a nem egyházi intézményekben dolgozó kollégák.) A pedagógusok társadalmi megbecsültségének is elemi feltétele a bérek rendezése. Egy egyetemi diplomás kezdő pedagógus bértábla szerinti illetménye ma bruttó 203.000 forint. Ez a garantált bérminimum alatt van, amire még sohasem volt példa! A bruttó 300.000 forintot legkorábban nyolc év után érheti el egy egyetemet végzett tanár, egy tanítónak vagy óvodapedagógusnak ehhez tizennyolc év kell! A 2013-tól több lépésben bevezetett fizetésemelés mára teljesen értékét vesztette, elsősorban amiatt, hogy a pedagógusbérek már öt éve nem igazodnak a minimálbérhez, az ígéretekkel ellentétben. Elvárjuk a pedagógusok bérrendezését, értékálló fizetésekkel, újra a minimálbérhez igazított illetményalappal! A pedagógusok illetményének rendezésével kapcsolatban egyetértünk a Nemzeti Pedagógus Kar 2019. decemberi állásfoglalásával.

4. Heti 24-26 megtartott tanórában nem lehet minőségi munkát végezni. A minőségre törekvő pedagógusok állandó meghasonlottságban dolgoznak, hiszen a legjobbat szeretnék nyújtani, de folyamatosan időhiánnyal küzdenek. Vagy kizsákmányolják önmagukat, lelki és testi egészségüket, vagy kénytelenek a maguktól elvárt színvonalból lejjebb adni. A minőségi munka érdekében az óraterhek határozott csökkentésére van szükség!

5. A 21. század iskolája olyan kihívásokkal szembesül, amelyek jelentős részére a pedagógusok nincsenek felkészítve. A társadalmi bajok az iskolában hatványozottan jelennek meg: a tanulási és magatartási nehézségekkel küzdő diákok növekvő aránya mutatja ezt. Hatékony tehetséggondozás, képességfejlesztés és felzárkóztatás is csak differenciált oktatás megvalósulásával lehetséges. Ezek az új kihívások megkövetelik, hogy a tanárok új szerepben jelenjenek meg. Ehhez szemléletváltozásra van szükség, amelyhez a tanároknak támogatást kell kapniuk: elsősorban időt, minőségi tanári továbbképzést és szakmai kísérést.

6. A tanárhiány mára jó néhány helyen már az alapfeladatok ellátását veszélyezteti. A tanárképzésbe egyre kevesebben jelentkeznek, még kevesebben végeznek közülük, a diplomaszerzés után sokan nem az oktatás területén helyezkednek el, a pályakezdők egy része pedig rövid időn belül el is hagyja az iskolát. Mindez nagyon is érthető, ismerve az elfogadhatatlanul alacsony béreket, a tanári munka kihívásait és alacsony presztízsét. A tanári pályát ismét vonzóvá kell tenni a legjobb képességű fiatalok számára! Ez csak versenyképes fizetésekkel és minőségi tanárképzéssel lehetséges.

Állásfoglalásunkat egyházi iskolában tanító tanárként fogalmaztuk meg, de benne a magyar oktatás egészének helyzetére kívánunk reflektálni. Mindnyájan mélyen hiszünk abban, hogy az oktatás felemelése csak széles körű konszenzussal, az egész tanártársadalom együttműködésével lehetséges.

Budapest, 2020. február 27.”

Az aláírók névsora