Változó idők, lányosodó fiúk?

„Gimnazista és egyetemista szerelmeim nagyon mások voltak. Olyanok, akiket hét ökörrel kellett elvontatni cipőt vagy új farmert venni (kivéve, ha foci- vagy futócipőről volt szó), s akik számára a ruházkodás az élet sokadlagos, kevéssé fontos ügyei közé tartozott. Mégis férfiasak, vonzók voltak. És mindezek mellett sem voltak elhanyagoltak, csak épp nem ruha-, telefon- és óramárkáikkal, hanem humorukkal, szellemükkel és vagányságukkal hatottak. Menőnek abban a szubkultúrában egy kabátzsebből hányavetin kikandikáló Salinger-kötet vagy egy összehengergetett Pesti Hírlap számított (Istenem, de rég is volt!). 

Múltkor manikűröshöz akartam beugrani, nem jutottam hozzá, mert egy huszonéves fiú épp körmeit políroztatta, de ma már a kozmetikusokhoz is rendszeresen járnak arcot masszíroztatni fiúk, és a ruhaüzletekben is egyre több a műgonddal válogató férfi. Ez lenne vajon az erősebbik nem elgyengülése? Nem tudom.

Én mindenesetre jobb szeretném, ha két kamasz fiam majdan nem bámulná magát a kirakatok üvegében, hanem másképp akarna a tömegből kitűnni, a lányoknak imponálni. Szeretném, ha megőriznének valamit „másságukból”, cicoma nélküli, laza „fickósságukból”, hogy ne mosódjanak el végképp a határok fiúk és lányok viselkedése között – hiszen vannak ma is ható törvények: a mágnes ellentétes pólusai között lehetséges csak igazi vonzerő.”