Színház az egész

„De hát tudjuk, a hatalom most már egy jó ideje igyekszik ráncba szedni a kultúrát, még pontosabban megfegyelmezni a balliberális nemzetvesztőket és kútmérgezőket. Vagy ahogy Székely Csaba, a zseniális Tíz című opusz szerzője írta a minap a hvg.hu-n: »Szűzi tisztaságú kultúrpolitikusainknak szinte semmit sem kell ugyanis tenniük a balliberális biohulladék felpiszkálásáért. Már az is elég, ha színházigazgatókat szeretnének cserélgetni politikai alapon, a sok balliberális torzszülött máris utcára kúszik, mint valami undorító mocsári pióca, és hisztizni kezd, hogy miért nem gyalázhatja szabadon a mi keresztény értékeinket.« 

Amúgy igen, pontosan arról van szó, hogy az autoriter rezsimek számára mindenkor vörös posztó a szabad szellem, az autonóm művészet, mert az mindig is kritika, sőt nevetség tárgyává fogja tenni a szellemtelen elnyomó hatalmat.

Természetesen a nemzetellenes, deviáns, elfajzott művészetet (Entartete Kunst! –  Florian Henckel von Donnersmarck is megemlékezik a híres kiállításról a Mű szerző nélkül című filmjében) meg lehet rendszabályozni az állami támogatás visszatartásával, a tao megszüntetésével. Így első lépésben ki lehet nyírni a független társulatokat. Aztán az igazgatók lecserélésével rendet lehet tenni a kőszínházakban is. A hatalmat és lakájaikat nem fogja zavarni, hogy így csak rombolni lehet, műveket létrehozni nem. Persze ha képesek lennének alkotni, nem is akarnának rombolni.

A gyakorlatban már most is működik valamiféle politikai természetű »szelekció«. Ahogy Spiró György nyilatkozta: »Nevek vannak, akikben megbíznak és nevek, akikben nem bíznak meg. (…) Művek Magyarországon nincsenek betiltva, és mégis, egyes intézményekben vannak ilyen-olyan listák, amelyek személyekre vonatkoznak. Műveket életükben nem is olvastak azok, akik ezeket a listákat létrehozzák. Nem értenek hozzá, inkompetensek.«”