Üzent a kormányszóvivő: halottak napján ne csak az elhunyt szeretteinkről emlékezzünk meg! (VIDEÓ)
Emlékezzünk meg azokról a hősi halottakról is, akik a legdrágább kincset, az életüket adták a hazáért.
Azt az embert, aki nem akarta hátrahagyni a családját, a hazáját, a barátait, de nem volt választása, idegen földön kellett harcolnia parancsszóra. Ilyen ember volt a nagyapám és sok-sok millió társa, akik az első és a második világháborúban idegen országokban harcoltak, magasztos vagy kevésbé magasztos célokért. S bármennyire is furcsa, ilyen emberek voltak a magyar földön elhunyt szovjet katonák is, akiknek ugyanúgy nem volt választásuk.
„Azt az embert, aki nem akarta hátrahagyni a családját, a hazáját, a barátait, de nem volt választása, idegen földön kellett harcolnia parancsszóra. Ilyen ember volt a nagyapám és sok-sok millió társa, akik az első és a második világháborúban idegen országokban harcoltak, magasztos vagy kevésbé magasztos célokért. S bármennyire is furcsa, ilyen emberek voltak a magyar földön elhunyt szovjet katonák is, akiknek ugyanúgy nem volt választásuk. Ha tehették volna, zömmel nem harcoltak volna több száz, vagy akár ezer kilométerre a szülőföldjüktől, és nem haltak volna hősi halált magyar földön.
Sok idő kellett ahhoz, hogy ez a változás megérjen bennem, aminek hatására a magyar temetőkben levő szovjet katonák nyughelyére is másképp tekintek már, nem az elnyomó szovjet hatalom elhunyt hóhérjait látom bennük, hanem a hazájától távol nyugvó katonát, aki éppúgy nem akart idegen földön meghalni, mint a magyar sorstársaik. Éppen ezért nem feldühít, hanem nyugtatóan hat rám az is, ha azt látom, hogy gondozzák a régi szovjet sírokat, mert az jut eszembe, hogy a Don-kanyarban talán az ottani oroszok is ápolják a magyar katonák sírját, akár az Uriv környékén nyugvó hős nagyapámét is. Az ő elvesztése pótolhatatlan veszteség a családunk számára, de sokat jelentene, ha tudnánk, tisztességben temették el és békében nyugodhat.”