„Philipp ellen a rendszerváltás előtt »Csaló« fedőnéven folytatott bizalmas nyomozást a III/III., és az akkori ellenzék azon részéhez tartozott, amelyet az urbánus skatulyába raktak és helyezünk azóta is, de ennyire akkor sem volt egyszerű a helyzet. Bár Philipp is közel állt, összejárt a későbbi SZDSZ tagjaival, a Beszélő-körrel, nem tartozott, nem tartoztak hozzájuk. Máshogy gondolkodtak a rendszerváltásról is. Philipp – ahogyan Molnár Tamásék – a radikális, valódi rendszerváltást akaró Krassó köré tömörültek, és így ki is lettek szorítva a hatalomból, vagy maguk vonultak háttérbe, többségében kimaradva a politikából. A kilencvenes évek elkeserítő fejleményeit látva jól tették.
Ma már sokan nevezik magukat rendszerváltóknak, de akkor nem voltak annyian. Úgy szaporodtak később, ahogyan az ötvenhatosok vagy korábban az ellenállók. Ez nem magyar sajátosság, mindenhol szeretik magukat belehazudni a történelembe. Az akkori demokratikus ellenzékre, és a már akkor világos törésvonalra így emlékezett: »Az egész demokratikus ellenzék nem volt több ötven embernél – mondta egy interjúban. – Én inkább polgári engedetleneknek vagy másként gondolkodóknak nevezném ezt az eléggé vegyes társaságot, akiknek az a része, akiket Beszélő-körnek mondanak, sokáig némileg ambivalensen viszonyult ötvenhathoz is. Ők ideológiailag a marxizmus felől jöttek, úgy 1987-ig abból indultak ki, hogy – nem véletlenül neveztük őket revizionistának – valamilyen módon belülről kell megváltoztatni a rendszert. Mi viszont azt gondoltuk, hogy nincs mit megreformálni, el kell dobni az egészet.«
Az utóbbi években már teljesen visszavonult. Amíg Molnár Tamás vagy mások még hallatják a hangjukat (szerencsére, mert különben ki beszélne ilyen őszintén arról, hogy miért olyan ócska, olyan talmi ez a posztmodern kor), és néha-néha elmondják markáns véleményüket, addig róla nem hallottunk. Fényképei beszéltek helyette, amelyekről ma látjuk igazán, hogy mennyire pótolhatatlanok, és amelyek többsége a Fortepan oldalán megtekinthető, miután nekik adományozta őket.