A média lepattant Orbán Viktorról

„Orbán Viktor csütörtökön – folytatva az általa teremtett hagyományt – elegánsan és profin eljátszadozott, majd kiütötte a vele és kormányával a legkevésbé sem szimpatizáló újságírókat.

A mérkőzés nem volt rövid, több mint három órán keresztül lehetett figyelemmel követni az oktatással is felérő foglalkozást, de ne úgy képzeljék el, mint egy kiöregedett ökölvívó-világbajnok tizenkét meneten át tartó szenvedését egy fiatalabb és éhesebb versenyző ellen, akit csak nagy nehézségek árán, a pontozók hathatós és elfogult segítségével, komoly és tiszta találatok benyelésével, szédelegve és éppen hogy csak meg tudott verni.

Szó sem volt ilyesmiről.

Orbán lazán és könnyedén válaszolgatott a magukat függetlennek, objektívnak, okosnak, tárgyszerűnek és még a jó ég tudja, mi mindennek hazudó balliberális újságírók kérdéseire. Viccelődve, fesztelenül tette mindezt, és ha kellett vagy ha úgy érezte, meglátva a támadói kérdéseiben rejtőzködő hibát, azonnal megkontrázta, keresztbe verte az ellenzéki polgármestereknek kampányoló és az ellenzéki pártok iránt mély és őszinte érzelmeket tápláló sajtómunkásokat.

Nem volt görcsös, nem látszott rajta a ringrozsda, hiszen a haladó sajtó hazugságaival ellentétben a miniszterelnök egyrészt minden héten válaszol a sajtó kérdéseire a szokásos Kossuth rádiós interjúiban, másrészt külföldi útjain is számtalan alkalommal kerül jóval keményebb helyzetekbe is. Persze olyankor nem kócos, ápolatlan internetes bloggerek próbálják agyament hülyeségekkel sarokba szorítani, hanem komoly újságírók. »Lebegj, mint a pillangó és szúrj, mint a méh« – mondta Muhammad Ali, és Orbán pontosan így is tett. Ahogyan tavaly ilyenkor is.

Az előző évben megrendezett virtuális mészárláshoz, akarom mondani mérkőzéshez képest mindössze annyi volt a különbség, hogy akkor már a sajtótájékoztató előtti hetekben nagyképű nyilatkozatok garmadáját láthattuk–olvashattuk mindenhol. A nemzeti-konzervatív kormányt szívből gyűlölő balliberális újságírók megvadult bikaként, egymásra licitálva fogadkoztak, fenyegetőztek, a miniszterelnök nyilvános kivégzését ígérgették, hogy aztán a nagy napon megszeppent és kiherélt nyusziként, az alanyt az állítmánnyal folyton felcserélve, a feladat súlya alatt kettétörve, magukból teljesen hülyét csinálva zavartan dadogjanak. Hetekig rajtuk és az égésükön röhögtek még a saját kollégáik is. Remek mulatság, férfimunka volt.”