Kezdjünk el beszélgetni

„Elkezdődött az újabb kulturkampf, ezúttal a színházi fronton. A kiváltó ok a Katonában kirobbant zaklatási botrány volt, amelyről e sorok írójának az a véleménye, hogy ha egy férfi illetlenül közelít egy nőhöz, az csúnya dolog; ha erőszakoskodni kezd, akkor meg egyenesen bűncselekmény, ami miatt lesújt rá a törvény szigora, feltéve hogy a sértett jogi elégtételt kér magának.

De ha évek, sőt évtizedek múltán bukkan fel a bűn, akkor az emberben aggodalom támad. Mert egyre erősödik benne a meggyőződés, hogy itt valami másról van szó, hogy az utólag felhánytorgatott zaklatások valójában nem a megbántott lelke orvoslását tűzték ki célul, hanem valami egészen mást. Lehet, hogy személyesen valakit akarnak ezzel félre- és tönkretenni, de az is lehet, hogy általában véve a férfias fellépés lejáratása a cél, vagy valami más.

Ezúttal azonban az akció gellert kapott, mert míg a kormányoldali média heves hadjáratot indított a zaklatással vádolt, azt be is ismerő Gothár Péter rendező ellen, aki a liberális szellemi holdudvar ismert alakja, az ellenoldal váratlanul rátalált az Újszínház tagjára, Mihályi Győző színművészre, akit szintén zaklatással vádolnak. Ez azért volt fontos, mert felmerült, hogy a parlamenti többség olyan törvényt készül alkotni, amely alapján az erkölcsileg kifogásolható szellemi műhelyek állami támogatása korlátozható lenne. Hát ha korlátozzák a liberósokat, akkor korlátozniuk kell majd a jobbosokat is, gondolhatták azok a szorgos kezek, akik kikutatták a remek színművész, Mihályi Győző régi dolgait.

Be is indult az úthenger mindkét oldalon. Valójában a kulturális életben zajló erőátrendeződésről szól a dolog, de erről így nem szabad beszélni, mert ez politikailag nem korrekt. Úgyhogy beszéljünk inkább a nők meglapogatott popsijáról, bár tudjuk, hogy mire megy ki a harc.”