„De a világ még megmenthető, ha mindannyian részt veszünk az előgondoskodás és biztonság istentiszteletén. Az aggodalom és védelem egyháza már ma is a nyugati világ civilvallása. Az ember által elődidézett klímaváltozás elleni harcban olyan érzelmi intenzitást élünk meg, amit csak infantilisnak lehet nevezni – vagy eksztatikusan vallásosnak.
Az ökovallásnak is megvannak a maga papjai, zarándokútjai és Szent Grálja. Greta és a Fridays for Future-diákok a keresztes lovagok. Jóakaratú szüleikhez hasonlóan ők is komolyan veszik Nietzsche Übermensch-gondolatát: átvenni a felelősséget az egész világért. De talán még a világot megmentő, iskolából lógó gyerekeknél is kínosabbak azok a szülők, akik állva tapsolnak ezért. Mintha a gyerekek bölcsessége irányt mutathatna egy túlbonyolított világban.
A média itt természetesen kulcsszerepet játszik. Úgy is mondhatnánk: a casting-showk működnek. A gyerekek már nem modellek vagy popsztárok, hanem politikusok akarnak lenni. És valóban, az iskolásokat a talkshowkban az igazság tanúiként mutogatják. Az, persze, teljesen normális és rendben van, hogy a gyerekek idealizmust produkálnak, de elgondolkodtató, hogy a média és a politika ezt világmegmentő bölcsességként tálalja.
Ezt az új vallásosságot civilszervezetek szervezik, és neve is van: környezettudatosság. A környezet a lealacsonyított isten, akire a törődés és a csodavárás irányul. Ez a zöld hitrendszer persze sokkal stabilabb, mint az a vörös, amelyet leváltanak vele. A természet leváltja a proletariátust annak elnyomottságában, sértettségében és kizsákmányoltságában.”