A kultúrharc kellős közepén

„A budapesti kultúrharcot nem a keresztény-konzervatív oldal kezdte.

De ha még a miniszter nem is bólint majd rá egyes kinevezésekre, Karácsony Gergelyéknek akkor sincs joguk egyetlen szót sem szólni. Tarlós István idején ugyanis jól megfért egymás mellett a budapesti színházigazgatók névsorában Máté Gábor, Nemcsák Károly, Mácsai Pál, Dörner György és Eszenyi Enikő. A status quo-t éppen Karácsonyék rúgták fel azzal, hogy Vásárhelyi Máriát beültették a Nemcsák-féle József Attila Színház felügyelőbizottságába, vagy azzal, hogy nyíltan megüzenték: Dörner György a ciklusa végén csomagolhat.

És akkor még nem beszéltük Bán Teodóráról, akit a teljes magyar művészvilág elismer, és aki 15 éve – tehát nem csak Tarlós idején – irányítja sikeresen és szakmailag megkérdőjelezhetetlenül a Szabad Tér Színházat. És akinek a pályázatát most aljas módon megfúrták, s újabb kinevezését elhalasztották.

Miért is van szükség állami támogatásra?

Tabudöntögető a következő felvetésem, és már előre leszögezem, nem azt mondom, hogy az államnak nem kell kultúrára költenie. De vajon a most tüntető színházak az elmúlt években mennyit tettek azért, hogy a jegyárbevételekből a kiadásaik minél nagyobb részét finanszírozni tudják? Hol a hiba? Nem kellene-e kicsit mélyebben vizsgálódni annak érdekében, hogy ne legyenek ekkora mértékben az államra szorulva?

Vajon végiggondolta-e valaki, hogy mekkora az a maximális jegyár, amelyet a közönség még hajlandó kifizetni egy-egy előadásért? Ha elérték ebben a maximumot, és még mindig komoly állami támogatásra szorulnak, nem kellene-e végiggondolni, hogy valamit másképp kell csinálni?”