„Vagy egy másik példa: ebédidőben a tanteremben maradó egyetemista diák gúnyosan odaszól a többieknek, »majd mi rákényszerítünk benneteket, hogy ne egyétek a környezetszennyező húst«. Nagyot nézek. Mi az, hogy »rákényszerítünk«? Kik? Kiderül, hogy az illető az egyik új párt helyi ökoaktivistája. Hát ide jutottunk? Megkérdezem tőle, hogy ez valami új totalitás kezdete akar lenni? A nyugati fejlett államok példáját kell követnünk, mondja.
Hm. Az tény, hogy onnan indult ez a bio-ökoőrület, időnként bio-ökofasizmus. Ami számomra abszolút hiteltelen. Mert olyanok mutogatnak ránk, akiknek módjuk volt kiélvezni mindazokat a javakat, amikből nekünk, nem önhibánkból, nem is az övékből, 40 évig csak korlátozottan jutott. De az ő fokozatosan felpörgő fogyasztásuk sem ment ám termelés és környezetszennyezés nélkül. Közben mi, egész nemzedékek, ahhoz voltunk szokva-szoktatva, hogy spórolunk, nem pazarolunk, újrafelhasználunk, megosztunk, vagyis azt tesszük, amit ma ők saját eszmeként hirdetnek. Ez persze nem azt jelenti, hogy 40 évig a környezetet sem szennyeztük. S persze szennyezzük most is, hasonlóképpen példaértékű nyugati testvéreinkhez. Meg persze általuk, mert hát a saját országaikból kitelepítik a termelést valamelyik »perifériára«, hozzánk is, de nem átallják rajtunk kérni számon az ökológiai egyensúly felbomlását, mint nemrég egy konferencia dán résztvevője.
30 éve mi is ráálltunk a piacgazdaság pályájára, és ezzel nálunk is beindult a fokozatosan felpörgő fogyasztás folyamata. Igen, már nálunk sem luxus, ha egy családnak több autója van, ha gardrób kell a szekrény helyett, amelyik elrepedt a sok ruhától. De nem adok igazat a dánnak, hogy ezt pont a volt szocialista államokban kellene mesterségesen visszafogni. Tökéletesen megértem az emberek örömét, hogy fogyaszthatnak, hogy birtokolhatnak. Mellékesen nyugati embertársaik többsége ugyanezt teszi, pedig ők már jóllakhattak volna. De ők sem tehetik, mert a piacgazdaság nem működhet tömegfogyasztás nélkül.”