Mikor ment ki az emberség a divatból?

„Gondolatok egy szavazás margójára

Pár napja egy nagyon fontos javaslat került az Európai Parlament elé. Arról szavaztunk, hogy a Földközi-tengeren bajba jutott embertársaink segítségére sietünk-e, megmentjük-e a fuldoklókat, bűnösként vagy hősként kezeljük-e azokat, akik a halál torkából szabadítják ki embertársaikat. Nagyon büszke voltam azon kollégáimra, különösen Donáth Annára, akik a Parlament LIBE-bizottságában fáradtságos munkával egy sokpárti kompromisszumos javaslatot dolgoztak ki, és végtelenül szomorú voltam azt látva, hogy a más pártcsaládból érkező előzetes ígéretek ellenére a döntés pillanatában kettő szavazattal bukott el a javaslat. Gyomorforgató volt látni az ülésteremben felállva tapsoló szélsőjobboldali képviselőket, még talán pezsgőt is bontottak annak örömében, hogy megakadályozták azt, hogy embereket menekítsünk meg a vízbefúlástól.

A szavazás után azonban még jobban meglepődtem. A parlamenti folyosón találkoztam egy szintén ott dolgozó magyar asszisztenssel, aki kíváncsian kérdezett arról, hogy mégis mire szavaztam. Először nem is értettem a kérdést: hát hogy lehetne máshogyan szavazni, mint támogatóan? Ami azonban még ennél is jobban megdöbbentett, az az ezt követő csodálkozás volt. Hát hogyhogy megszavaztad, nem nagyon veszélyes ez, Magyarországon ez nagyon érzékeny téma, nem félsz, hogy szét fog otthon szedni a sajtó?

Dehogy félek. A magyar kormánypárti sajtónál sokkal-sokkal ijesztőbb lenne számomra az, ha európai képviselői mandátummal a zsebemben a világ problémái iránt érzett felelősség helyett a kommentelőktől meg az engem amúgy is megállás nélkül támadó propagandistáktól való rettegés vezérelné a szavazataimat. Ha azzal piszkálnak majd, hogy az alapvető emberség szellemében támogattam a fuldoklók kimentését a Földközi-tengerből, ám legyen. Deutsch Tamás nyilván azonnal meg is tette. Higgyétek el, engem ez egy percig sem zavart. Hiszek abban, hogy aki tavasszal a Momentumot támogatta, az nem az embertelenségre, hanem a szolidaritásra szavazott.

Ez a szavazás a menekültválságnak pusztán egyetlen aspektusáról szólt: a tengerben fuldokló embertársaink megsegítéséről. Itt számomra egyértelműen egy jó válasz létezik: az emberség. Ha az emberségtől a magyar politikában félni kell, ha emberségesnek lenni politikai rizikó, ha az emberség ára szavazatok elvesztése, akkor még annál is rosszabb itthon a helyzet, mint legrosszabb álmaimban gondoltam. Én hiszek abban, hogy nem ez az igazság. Hiszek abban, hogy továbbra sem kínos emberségesnek lenni, hiszem, hogy a magyarok többségének a helyén van a szíve, hiszem, hogy csak őszintén érdemes élni – és politizálni is. És ha valamiért mégsem divat ma, Magyarországon az emberség, akkor bizony az a feladat, hogy csakazértis azzá tegyük majd.

Ami pedig az ügy tágabb kontextusát illeti: Öntsünk tiszta vizet a pohárba végre!

A Momentum az első párt volt Magyarországon, amelyik a migrációs –és menekültkérdésben kilépett a kétoldali, értelmetlen, hazug árokásásból, és propagandából. Az országgyűlési, majd az európai parlamenti választásokra készült programunkban is világossá tettük alapelveinket: emberség, biztonság, európai együttműködés. Csak e három, egyformán fontos szempont figyelembe vételével lehet ezt a rendkívül összetett, súlyos válságot kezelni. Mi már akkor nyíltan beszéltünk arról, hogy ennek a kérdésnek bizony súlyos biztonsági vonatkozásai is vannak, amikor ellenzéki körökben ez még szentségtörésnek, »fideszes szövegnek« számított. És akkor is vállaltuk, és vállaljuk, hogy a humanitárius és európai vonatkozásairól is beszéljünk a migrációnak, ha ezért a kormánypropaganda nemzetárulónak, sorosistának bélyegez, és minden lehetséges módon próbál lejáratni minket. A migrációs –és menekültválság sokkal fontosabb kérdés annál, semhogy piti, napi „politikai kommunikációs” játszmák részévé tegyük. Amikor mi politikai korszakváltásról, XXI. századi politikáról, és az elmúlt 30 év meghaladásáról beszélünk, pontosan erről beszélünk.

Emberségben pedig nem alkuszunk.”