Büszke felvidéki magyarokról

„Nemzeti traumákról szólva a lehető legpontosabban kell fogalmazni. Kiváltképpen, ha e sebek gyógyításán dolgozunk. Ezért szeretném egy félreérthető mondatomat tisztázni.

A Progresszív Szlovákia - SPOLU rendezvényének vendégeként, a szövetség Magyar Platformját méltatva arról beszéltem, hogy Szlovákia és Magyarország is egyre hangosabban mond nemet a gyűlölet politikájára. Egyre többen vagyunk, akik az egymás ellen uszító nacionalizmus helyett a közös értékeket hangsúlyozzuk. Nem csupán a minapi magyar önkormányzati választás jelzi ezt, de Szlovákia legújabb politikai változásai is. Zuzana Čaputová elnökké választása megmutatta: a szlovákoknak elegük van a korrupt politikai elitből, azokból, akik a gyűlöletkeltéstől sem riadnak vissza szavazóik megtartásáért. Most pedig a közelgő választások kapcsán az erősödő progresszív párt magyarul is közzéteszi a programját, magyar tagozatot indít, rendezvényére magyar európai politikust hív meg, hogy mindezzel a békére és közös fejlődésre tegye a hangsúlyt.

Ezért gondolom azt, hogy egy felvidéki magyar, saját magyarsága mellett ma egyre inkább büszke lehet Szlovákiára is. Arra a Szlovákiára, amelynek köztársasági elnökét olyan párt adja, amely érti: Szlovákia nem kevesebb, hanem több lesz attól, ha a magyar kisebbség gondolatai, a magyar kisebbség céljai, a magyar kisebbség értékei is képviseletet kapnak. Anélkül, hogy egymásra ellenfélként, olykor ellenségként tekintene szlovák és magyar.

Ez az, amit közölni akartam: tiszteletben tartva, anyaországi magyarként is megértve a Trianon okozta fájdalmat. A sebek begyógyításán szeretnénk dolgozni, hogy az évszázados nemzeti trauma enyhülésével, az Európai Unió által egyre inkább eltörölt határokat feledve az európai közösség egyesülése minél előbb megtörténjék. Párbeszédet akarunk az etnikai feszültségek szítása helyett. Ehhez sikeres, szabad, progresszív, a kisebbségeit egyre inkább megbecsülő Szlovákia kell. Olyan, amelyre minden polgára büszke lehet.

Ahogy a beszédemben is elmondtam, nekünk az a legfontosabb, hogy képviselethez jusson a magyar kisebbség a határon túl – pontosan azért kampányoltam a PS-SPOLU Magyar Platformjának, hogy végre erre nyíljék valódi esély.

A Kelet-Közép-Európában harminc éve lezajlott rendszerváltások és a másfél évtizede történt uniós csatlakozás fontos vívmánya, hogy a határon túli magyarok képesek és jogosultak saját politikai pártok alapítására. Önmagában azonban kevés a saját politikai szerveződés, a jól funkcionáló, de etnikai képviselet nem elégséges, ha nem válik részesévé a legfontosabb, jellemzően kormányzati döntéseknek. A jelenlegi szlovákiai állapotok és a szlovákiai magyarság belső vitája egyelőre nem teszik lehetővé egy egységes magyar etnikai párt felemelkedését.

Mi hiszünk a megoldásokra koncentráló párbeszédben, azokban, melyek a mindennapok valódi problémáiról szólnak, nem pedig a köztünk feszülő, gyakran irracionális ellentétekről. Ebben a párbeszédben a nemzeti kisebbségeknek is szót kell kapniuk, jelen kell lenniük. Nem egy kisebbségi buborékba zárva, hanem a legfelsőbb szintű döntéshozatalnál, a kormány részeként!

Tiszteljék a kulturális autonómiájukat, ne próbálják őket elnyomni, identitásukat megkérdőjelezni, szankcionálni. Tekintsenek rájuk partnerként, az ország értékes tagjaként. A felvidéki magyarokat megillető jogokról beszélek - és arról, hogy senki nem akarja megmondani nekik, hogyan legyenek magyarok. Szabadságuk alapja, hogy ugyanúgy szavazhatnak etnikai vagy ideológiai alapon szerveződő pártra, senki jogát nem vitatja el arra, hogy Szlovákiában élve magyarként vagy más nemzet tagjaként definiálja magát. Ez az az ideális állapot, melyben az ott élő magyarok büszkék lehetnek Szlovákiára, amely figyelembe veszi az ő magyar voltukat.

Vannak a nemzeti közösségnek olyan közös traumái, melyek kapcsán a legpontosabban kell fogalmazni. Különösen igaz ez akkor, amikor a nemzeti határok e közösséget felszabdalják. Viszont lássuk, hogy az Európai Unió újra képes egyesíteni minket. Én magyar EP-képviselőként utóbbi feladatra szerződtem, ehhez pedig párbeszédre van szükség, nem pedig tabusított hallgatásra, vagy kötelezően azonos véleményekre. Az egy másik párt és nem a Momentum világa. Beszélnünk kell egymással: beszélnünk kell a traumáinkról és feladatainkról.

Ha a Révkomáromban elhangzott beszédemnek az az egyetlen mondata félreérthető volt, s ezzel megbántottam a felvidéki magyarok közül némelyeket, a fentiekben kifejtett gondolattal megkövetem őket, s remélem immár számukra is világos, hogy valójában mire gondoltam. Ha mégsem, kérlek, írjatok bátran!”