Számos kritikát kapok, hogy miért nem foglalok állást politikai kérdésekben
A mindenkori köztársasági elnök a magyarság egészét és egységét képviseli.
Továbbra is a jobboldal az, ahol van vízió és idea; de ezek után nem lesz elegendő azt mondani a jobboldali értelmiségnek, hogy vagy mi, vagy a nemzethalál.
Van itt egy általános félreértés, amit sokan egyfelől rosszul értelmezett bajtársiasságból, másfelől az előbbi tény okozta alkalmazkodási kényszerből nem tudnak saját magukban sem a megfelelő polcra tenni. De hadd legyek egyértelmű!
Ha egy balos lop, az persze hírértékű, tematizálni szükséges,
Szellemiségük sem szól egyébről, mint elvenni dolgokat attól, akinek van valamije. Ha egy liberális erkölcstelen szituációba kerül, megvonjuk a vállunkat. Ő maga helyezi a szabadosságot közéleti elképzeléseinek előterébe, hát mi azon a meglepő, ha ennek a gyakorlatban is teret enged? Tőle sem várunk többet, nem táplálunk illúziókat elvi megfontolásai felől.
De egy keresztény és konzervatív jelölttel szemben, aki mellesleg politikai szlogennek választja a családapa titulust, nem így járunk el. Nagy erő nagy felelősséggel jár, mondja a populáris kultúra legnépszerűbb nagybácsija a legelkoptatottabb mondataival, de ettől még igaz a megállapítás. A konzervatív közszolgákat nem mérjük egy mércével a progresszív felvonulókkal.
Ha valaki kiemelten kezeli a moralitás ügyét, politikai közössége pedig egyre hangsúlyosabban igyekszik keresztény terepen játszani, akkor – nagyon finom leszek – nem fér bele, hogy prostituáltakkal hemperegjen egy sokaság közepette. Aki pedig azt mondja, hogy de, belefér, mert nem a magánembert nézzük, az valahol nagyon eltévedt a politikai megfelelés gyakran meglepően ködös pályáján.
Ha valami sokat állít magáról, de a minimálisat sem képes teljesíteni, azt selejtes terméknek hívjuk. Engem nem érdekel, mennyire hidegen hagyja a balos közösséget bármilyen botrányos ügyük, ha a jobboldalon nyugalmi időszakban pontosan olyan megengedő bűnpártolással tudják tudomásul venni a sajátjaikat. Hidegen hagy, hogyan dorbézol a szomszéd, ha a saját családom aláz meg mások előtt.
Sokunknak a jobboldaliság és a keresztényi tanítás nem csak duma, és ha azt látjuk, hogy pont azok a választók akarják nekünk elmondani, hogy ez rendben van, akik máskülönben a leginkább ájtatosak, ott lezárul egy kapu közöttünk.
Nem fér bele és nem tűrhetjük el.
Az, hogy a Fidesz kizárta/kiléptette Borkai Zsoltot, jó döntés, de ez csak a minimum.
A választás után eljött a beszélgetés és a vita időszaka. A nyugodtabb helyzet arra is lehetőséget teremt, hogy időt adjunk; egymásnak és a választóknak is. Ám
Például most teljesen felesleges nagyképűnek lenni, körmönfont ideológiákat alkotni, vörös rongyokba öltözött Budapestről beszélni – 5 és 9 éve még megfelelőek voltak azok a rongyok? –, úgyszólván mindent el kell kerülni, ami arra adhat lehetőséget bárkinek is, hogy a felelősséget eltolja, a számvetést pedig megspórolja.
Az ellenzék egy egymást a Fidesznél is jobban gyűlölő, a folyamatos pofára eséseknek köszönhetően minden – akceptálható vagy sem, mindegy is – elveit feladó, a magyar választók hagyományos dafke érzésére és semmi másra sem hajtó, a világról semmit sem állító, összedobált szövetség? Nyilvánvalóan az. És
a budapesti többséget és tíz igen jelentős, vidéki nagyvárost.
Dobálhatjuk a jelzőket, de ezek a tények. Nem kell kétségbeesni, viszont nagyon is szükséges levonni a megfelelő konzekvenciákat.
Három igen fontos dologról azonban még nem beszéltünk.
1. Érdemes megnézni, hogy olyan jelöltek is buktak, akiket a köz véleményét kutatók egyáltalán nem soroltak a vesztes helyzetűek közé. Még inkább érdekes, hogy közülük nem kevesen javítani is képesek voltak öt évvel ezelőtti eredményükhöz képest. Ebből két további megállapítás következik.
Először is: a fideszes mozgósítással nem volt probléma, ellenben a jobboldalon nem tudták elképzelni, hogy ezúttal az ellenzék mégis képes lehet több embert az urnák elé vinni, mint a Fidesz. Az összefogás sikeres volt, mert a választóknak – tetszik vagy sem – nem okozott problémát, hogy olyan címkéket lát egymás mellett, amelyek 2014-ben még elképzelhetetlenek voltak. Ez mellesleg az egyik legfőbb tanulság is:
Nem vág eret magán, ha a korábban nácinak tartott ember támogatására kell rászánnia magát, és akkor sem, ha ez fordítva történik. Nekünk fontosak az ideológiák, eszmék, de megkockáztatom, hogy jelentős számú embernek egyáltalán nem.
Másodszor: talán nem mindig azt a tanulságot vonták le a jobboldalon, amit kellett volna, pusztán kellemes volt azt visszahallani, ami jólesett. Ha van valami, ami veszélyes a jövőben, az ez.
2. A baloldal – szórványos kivételektől eltekintve – kilenc éve nem kapott lehetőséget arra, hogy irányíthasson és dönthessen, még egyszerűbben szólva támogatói kört építhessen, és most nagyon sok az éhes száj, akiket el akarnak helyezni. Erre főleg Budapest gazdasági ereje kínál lehetőséget. Ez pedig azt az opciót is megadja számukra, hogy fejlődjenek, médiát építsenek, magyarán a szó fizikai jelentésén túl is jelen legyenek. Egyáltalán nem fogja őket érdekelni, hogy mit bírnak el a városok erőforrásai, hiszen 2022-re készülnek. Ettől még tény, hogy reális lehetőség a lokális megerősödésük, mert annyi év után immár van miből.
3. Továbbra is a jobboldal az, ahol van vízió és idea, de ezek után
mert sok helyütt látszik, hogy egy idő után mit lépnek erre. Minden nagy kérdésben, ami a makrofolyamatokat illeti, a kormánynak igaza van. Mutatják ezt a gazdasági sikerek, a nemzetközi súly növekedése vagy a migráció kérdésében a legelejétől stabilan és főleg helyesen képviselt meglátások. Ez majdnem minden, de csak majdnem. Tisztán jobboldali létszemlélettel el lehet menni a falig, de akkor legyünk is ilyenek.
A gyurcsányozás, bűnösbudapestezés és egyebek sokaknak jóleső, de sokat nem hozó tevékenysége mellett érdemes a fentiekre tekintettel lenni.