Utolsókból elsők lennének

2019. október 08. 07:23

Miskolc az elmúlt kilenc évben nagyon sokat fejlődött, és ma már szó sincs szürke nehézipari központról.

2019. október 08. 07:23
Borsodi Attila
Magyar Nemzet

„Csak amíg Szegedet még a mai napig megmenti a píárja, addig a borsodi megyeszékhely több-kevesebb sikerrel azt az elvet próbálja megvalósítani, hogy nem elég jónak lenni, jónak is kell látszani. A település ugyanis az elmúlt kilenc évben nagyon sokat fejlődött, és ma már szó sincs szürke nehézipari központról. Pedig amikor 2010-ben Kriza Ákos polgármesterként átvette a város irányítását, lényegében a nulláról kellett indítani a fejlesztéseket. Amíg ugyanis a Medgyessy-, a Gyurcsány- és a Bajnai-kormányok idején, nyolc év alatt csupán 22 milliárd forint érkezett a városba, addig az elmúlt kilenc évben 327 milliárd forint támogatást használhattak fel Miskolcon.

Beszédes az iparűzésiadó-bevételek alakulása is, ami 2010-ben 5,9 milliárd forint volt, míg tavaly már 10,9 milliárd forint. Az erőfeszítések pedig kifizetődtek, mert egyre több turisztikai fejlesztés épült meg a borsodi megyeszékhelyen. Hat évvel ezelőtt átadták a megújult Selyemréti strandfürdőt, amelyet azóta továbbfejlesztettek. Az utóbbi évek egyik országosan is legjelentősebb idegenforgalmi beruházása volt Diósgyőr és Lillafüred átfogó kulturális és ökoturisztikai fejlesztése. A több ütemből álló program első szakasza a lillafüredi függőkert átadásával lezárult, majd elkezdődött a diósgyőri vár újjáépítése, amely a következő években, a Modern városok programban is folytatódik.

Miközben Ön ezt olvassa, valaki máshol már kattintott erre:

Von der Leyen retteg: azonnal beszélni akar Zelenszkijjel, a tét nem is lehetne nagyobb

Von der Leyen retteg: azonnal beszélni akar Zelenszkijjel, a tét nem is lehetne nagyobb
Tovább a cikkhezchevron

A turisztikai beruházások mellett ki kell emelni a városi villamosvasút fejlesztését, amely csaknem 38 milliárd forintból valósult. Az összegből bővült a villamospálya, üzembe állt 31 korszerű, klimatizált, alacsony padlós villamos. A vidéki nagyvárosok közül elsőként Miskolcon valósult meg a free wifi szolgáltatás, először az új Skoda villamosokon.

A borsodi megyeszékhelyen sokáig a közbiztonság volt az egyik neuralgikus pont, de a város vezetése ezen a területen is sokat tett, az eredmények a javuló bűnügyi adatokban is visszaköszönnek. A közbiztonság javítása érdekében 2013-ban megalapították a miskolci önkormányzati rendészetet, amelynek költségvetése már jócskán meghaladja az egymilliárd forintot. Az emelkedő összegeknek köszönhetően a rendészeti állomány a kezdeti 90 főről csaknem duplájára növekedett. Szintén a bűnözés visszaszorítása érdekében hatékony térfigyelő rendszert építettek ki, amely ma már több száz kamerából áll.«

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Miközben Ön ezt olvassa, valaki máshol már kattintott erre:

Magyar Péter csúnyán lebukott: az első perctől színjáték volt, amit Ukrajnával tett

Magyar Péter csúnyán lebukott: az első perctől színjáték volt, amit Ukrajnával tett
Tovább a cikkhezchevron

Összesen 27 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
trouposed
2019. október 09. 16:28
MooXi.net - nagyszerű projekt felnőttek számára, akik szexpartnert szeretnének találni
Válasz erre
0
0
na még ez is
2019. október 08. 12:36
Két hete mondta a miskolci rokon, hogy lassan senki nem marad a városban a nyugdíjasokon és a romákon kívül. De én hiszek a győzelmi jelentésnek!
Válasz erre
2
0
Nannyó
2019. október 08. 09:59
Miskolcban és egyáltalán, abban a régióban sokkal több turisztikai lehetőség van, mint amit valaha is ki fognak aknázni a politikusok. Egyszerűen azért, mert nem akarják felfejleszteni Borsodot a főváros, a Dunakanyar, vagy a Balaton rovására :) A Bükk csodaszép vidéke, vagy a Miskolc környéki tavak mind-mind lehetőség volna, ha valaki akarná...
Válasz erre
2
0
vendelin
2019. október 08. 08:51
"... az elmúlt kilenc évben 327 milliárd forint támogatást használhattak fel Miskolcon." Az lehetetlen. Az aljas rezsim kivérezteti az önkormányzatokat. Meg le is rabolja őket. Mint az közismert. Megmondta a szavahihető ellenzék is.
Válasz erre
9
2
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!