Románia Csernobilja a múlté

„Megbukott a román kormány, a múlté már az ország történelmének legmérgezőbb kabinetje, Románia Csernobilja. Az istencsapását csak azért nem tudom ideilleszteni, mert annak kisebb a beágyazottsága a keleti szomszéd metaforagyűjteményében. A címkefelsorolás ugyanis hevenyészett idézetkollekció, a román sajtó jó ideje illeti ezekkel a Viorica Dancila által vezetett kabinetet, alaposan megágyazva a szociáldemokrata párt legutóbbi kormányciklusa idő előtti lezárásának. Hogy mégis csak a negyedik bizalmatlansági indítvány jutott sikerre, az semmi mást nem bizonyít, mint hogy az időnek a legnyilvánvalóbb dolgokat is ki kell forrnia.

A lassan harmincadik évfordulójához közeledő romániai rendszerváltás történetében ez a negyedik, bizalmatlansági indítvány útján lapátra tett kormány. Bukásához 233 szavazat is elegendő lett volna, az aktuson jelen lévő 399 képviselő és szenátor közül azonban 238-an szavazták meg az ellenzék kezdeményezését. Az ellenzék azt rótta fel az immár néhainak számító kabinetnek, hogy a gazdasági növekedés hozadékát nem fordította a beruházásokra, az infrastruktúra-fejlesztésre, felélte a költségvetési forrásokat, populista intézkedései finanszírozására adósságba verte az országot, amit majd a jövő nemzedékeknek kell törleszteniük. Az indítvány a szociáldemokrata kormányt teszi felelőssé a megromlott közbiztonságért is, amit a közvélemény szerint az idézett elő, hogy a hatalom elsősorban korrupt politikusai védelmében igyekezett saját igényeinek megfelelően alakítgatni az igazságszolgáltatást.

A korábbi három, gond nélkül leszavazott indítvány után természetesen nem lehet más az alapkérdés, mint hogy mi változott meg olyan mértékben, ami a negyedik sikeréhez vezetett. A válasz is szinte adja magát: szakadt a kormány, a kisebbik partner, a Liberálisok és Demokraták Szövetsége (ALDE) felmondta a megállapodást, és ezzel a PSD elveszítette parlamenti többségét. Ám hiába makacs dolgok a számok, a történet mégsem egyszerűsödött összeadás-kivonás kérdésére, a román politikai migráció, a szinte követhetetlen át-, majd visszaülések révén a kétszer kettő néha még csak nem is öt. A kormányszakadás azonban mindenképpen új lendületet adott a kormánybuktatási késztetésnek. Miközben a gazdasági mutatók nem módosultak különösebb mértékben, nem dőlt a fa, legfeljebb a kormányfő sorozatos – amúgy pusztán a lényéből és kultúrhiányosságaiból fakadó – bakijai teremtettek egyre kínosabb nemzetközi helyzeteket. Ami, úgy tűnik, nemzeti öntudat szempontjából sem lebecsülendő mozgatórugó.”

Az eredeti, teljes írást itt olvashatja el.