Rojava felszámolása

„A magyar konzervatív emberek általában szimpátiával tekintenek a kurdokra. Ez nagyrészt annak köszönhető, hogy párhuzamokat vélnek felfedezni a bátor közel-keleti nemzet, valamint a történelem során a nagyhatalmak által ugyancsak számtalanszor kizsákmányolt, majd magára hagyott magyarság között, Trianon okán pedig mélyen együttéreznek az idegen országok területén élő jogfosztott kisebbségekkel. Nyugati szemszögből azonban a kurd történet egészen máshogy fest, és a kurd–magyar párhuzam is számos ponton sántít. A határon túli magyarok (a csángók kivételével) egy történelmileg folytonos és elismert államiságnak a kifosztott örökösei.

A kurdoknak viszont jóformán sosem volt saját államuk, és ennek megvalósítására konkrét tervük sincs. Emellett míg a magyarság európai értelemben egységes népnek tekinthető, addig a kurdokról ez nem mondható el. Miközben a szíriai török beavatkozás kapcsán a média általánosságban „a kurdokról” beszél, a valóság az, hogy noha létezik egy közel egységes kurd nyelvcsalád, nem minden kurd anyanyelvű ember tagja a »kurd népnek«. Az etnikailag kurd és kurdul beszélő örményországi jezidiket a kurd világ hagyományosan pogánynak tartja, és kiveti magából. A történelem fintora, hogy nekik épp azért kellett az örmény népirtás idején az orosz cár védelmét kérniük, mert különben lemészárolták volna őket saját kurd testvéreik. A XX. század során se szeri, se száma a kurd frakciók közötti belső villongásoknak, ami pedig a mostani helyzetet illeti, az Iránban, Törökországban és Irakban élő kurdok nem részei az amerikaiak által megálmodott és ez ideig támogatott szíriai demokratikus kurd utópiának, a Rojavának (Rozsává).

De nem csak a magyar közvélemény azonosítja a maga sorsát a kurdokéval. Így vannak ezzel a szlovákok és a románok is, azzal a különbséggel, hogy ők éppen a magyarokat azonosítják a kurdokat elnyomó törökökkel. Nyugat-európai és amerikai nézőpontból a dolog megint teljesen máshogy fest. Ott a wilsoni elmélet köszön vissza, amelynek fényében az antanthatalmak az etnikai kisebbségek jogaira hivatkozva aláírták a trianoni szerződést. Ebben az értelmezésben a kisebbségek melletti kiállással a nyugati hatalmak a maguk morális felsőbbrendűségének mítoszát próbálják táplálni.

Aki azonban moralitást próbál belemagyarázni a geopolitikába, az vagy hazudik, vagy maga is hazugság áldozata. Az elv pedig, hogy minden népnek saját ország jár, valóban szépen cseng, de a népek égbe kiáltott fohászát általában nem az Isten, hanem a nagyhatalmak, illetve a háborús győztesek teljesítik. Az I. világháborút lezáró békék – a vallásháborúk óta először – morális győzelemként magyarázták az erősebb jogát.”