„Trump és az USA dilemmája nyilvánvaló. Egyrészről az Egyesült Államoknak semmi keresnivalója Szíriában, főleg az Iszlám Állam felszámolása után. A további amerikai katonai jelenlét egyetlen értelme, hogy Washingtonnak legyen »lábnyoma« egy olyan országban, ahol két fő riválisa, Irán és Oroszország pozícióinak megszilárdítására törekszik. Ezer-kétezer katona azonban kevés ahhoz, hogy érdemi ellensúlyt képezzen az iráni és orosz befolyással szemben.
Törökország számára viszont a szíriai kurdok helyzete élet-halál kérdés, mert »saját kurd terrorszervezetük« meghosszabbított karjának tekintik a Demokratikus Unió Pártját és fegyvereseit. Hiába progresszív ez a szervezet, hiába pozitív a szerepük a helyi társadalom átalakításában, mint elnyomott kisebbség mellett, hiába áll mellettük a nyugati közvélemény, a nemzetközi kapcsolatok világában ez még nem ok arra, hogy egy vagy több ország beavatkozzon az érdekükben egy másik állammal szemben. Ez a kurdok történelmi tragédiája, hiszen nem először fordul elő ez velük, korábban Irakban hasonló volt a helyzet.
Az elmúlt években az Egyesült Államok és a kurdok érdekei egybeestek, míg az amerikai-török érdekek távolodtak egymástól. Washington, amíg tudott, megpróbált egyensúlyozni az eltérő elvárások között, egészen odáig menve, hogy szeptemberben – talán az időhúzás céljával – közös járőrözést is kezdett a török hadsereggel, és közben rávette a kurdokat, hogy egy szakaszon bontsák le a védelmi állásaikat, és vonuljanak vissza.
A török invázió aztán pont itt indult meg, még egyértelműbbé téve az amerikaiak megbízhatatlanságát. Az első napok hírei tragédiákat ígérnek, de az új háború okozta problémák valódi mélységét még nem látjuk át, legyen szó az Iszlám Állam újjáéledéséről, humanitárius válságról, vagy az USA szavahihetőségének megroppanásáról. A károk talán még nem véglegesek, az amerikai katonák még nem vonultak ki, egy új amerikai elnök – amennyiben Trump elveszíti a választást – még dönthet másként. Az biztosnak látszik, hogy az USA szavahihetősége már nem lesz a régi, de ez egyben jelezheti azt is, amiről a szakemberek már régóta beszélnek: véget ért az a történelem azon korszaka, amikor az Egyesült Államok képes megoldani katonai, diplomáciai és gazdasági erejével akárcsak egy szubregionális konfliktust.”