De mégha túlzottnak vagy valószínűtlennek is ítélné meg ezeket a következményeket, észre kell vennie, amit az elmúlt hat hét tételesen bizonyított – hogy a kormány és a parlament közti versengésben utóbbi osztja a lapokat. A »most vagy soha« hozzáállás alapja mindig is az az illúzió volt, hogy a döntés a miniszterek kezében van, de a tények azt mutatják, hogy sem a »most«, sem a »soha« kérdésében nem dönthetnek maguktól. Mielőtt még bárki felidegesítené magát, amiért Boris teret ad olyan feltételeknek is, amelyek nagyon távol álltak az eredeti elképzeléseitől, meg kell értenünk, hogy mire volna képes a parlament akkor, ha nem sikerülne tető alá hoznia a megállapodást.
Azok a kormányfők, akik az alsóház elszánt többségével állnak szemben, többnyire halálra vannak ítélve, ahogy azt a lefejezett I. Károly példája is mutatja. A parlament lehet innovatív és találhat ki új szabályokat, különösen akkor, ha a Speaker nem pártatlan, vagy ha nem közeleg választás. Ezek közül egy tekintetben sem áll jól a kormány szénája, és szükség is van a változásra, de ezen a héten az nem következhet be.
Az alsóház mindig tehet valamit, hogy megakadályozza, hogy a Boris-kormány megállapodás nélkül lépjen ki. A Benn Act elfogadásához vezető folyamat ezt világosan bebizonyította. Ha most szombaton Johnson bejelenti, hogy nem köttetett megállapodás és mindenképpen kilépünk a hónap végén – ami még mindig a kormány hivatalos álláspontja –, a parlamentnek négy lehetősége van megállítani őt.”