A populizmus védelmében

„Nekünk, magyaroknak ritkán könnyű az életünk. Mint a többi nemzetnek is – amelyek a Szovjetunió közvetlen uralma alá tartoztak a 20. században –, nekünk is küzdenünk kellett a nemzeti kultúra és életmód megőrzése érdekében. Ugyanakkor ezek a törekvések felkészítettek minket a 21. század kihívásaira.

A II. Világháború után a Szovjetunió arra kényszerített bennünket, hogy közel fél évszázadon át kommunista társadalomban éljünk. 1956-ban hőseink fellázadtak a szovjetek által támogatott rezsim ellen. A cél a nemzeti függetlenségünk visszanyerése volt. A forradalom azonban kudarcot vallott, és súlyos árat fizetettünk érte. A felszabadulás csak évtizedekkel később jött el, a Szovjetunió összeomlása után.

Gorbacsov 1985-ben a Szovjetunió vezetőjévé vált. Kádár János tudta, hogy Gorbacsov reformjai halálosnak bizonyulnak majd. Igaza volt. A nyolcvanas évek végén hatalomra került fiatal tisztviselők már átengedték magukat a változásnak. 1989 júniusában engedélyezték Nagy Imre, az 1956-os forradalom után kivégzett volt miniszterelnök újratemetését. Ebbe a légkörben tűnt fel a fiatal Orbán Viktor, aki szabad választásokra szólított fel és a szovjet csapatok kivonását követelte Magyarországról.

Azt hittük, hogy más nemzetek is átérzik a kommunizmus alatti szenvedéseinket, és segítő kezet nyújtanak a nehézségek leküzdéséhez. Sajnos ahelyett, hogy mint potenciális szövetségesekként tekintettek volna ránk, miután végre csatlakozhattunk a szabad világhoz, a nyugat-európai országok úgy bántak velünk, mint a hidegháború legyőzött veszteseivel. Nem tapasztaltuk meg a tényleges újraegyesítést Nyugat-Európával. Ehelyett arra kényszerítettek bennünket, hogy alkalmazkodjunk a Nyugathoz. Az sosem merült fel Nyugaton, hogy talán nekik kellene alkalmazkodniuk mihozzánk.”