A birodalom visszavág

„A nemzetközi sajtó azt sulykolja, hogy akik el akarják hagyni az uniót, szélsőjobboldaliak, rasszisták. Csakhogy a baloldalon, ha kisebb számban is, de szintén megtaláljuk azokat, akiknek elegük van Brüsszelből.

Boris Johnson brit miniszterelnök október 2-án nyújtotta be az Európai Uniónak a brit kilépésre vonatkozó ajánlatát. Amit az Európai Parlament Brexit-ügyi tárgyalócsoportja, élén Guy Verhofstadttal azon nyomban elutasított, illetve olyan feltételekhez kötötte a brit kilépéshez való parlamenti hozzájárulást, amiket október 31-ig – amikorra Johnson mindenképpen az Európai Unión kívül akarja látni országát – biztosan nem lehet letárgyalni és az Európai Parlamenttel elfogadtatni. A brit miniszterelnöknek ettől nem is fájna a feje, mert a megállapodás nélküli Brexittel is nagyon elégedett lenne, ám odahaza korántsem biztos, hogy egy megegyezés nélküli Brexitet el tud fogadtatni. Hiába függesztette fel ugyanis a királynővel a parlament ülésezését arra a kis időre, míg a három éve húzódó kilépési procedúrát sikerül befejezni, a brit legfelsőbb bíróság jogellenesnek nyilvánította a lépést, amellyel Boris Johnson szabadságra küldte a parlamentet. A parlament pedig, amely már Theresa May próbálkozásait is sorozatosan elutasította, még kevésbé fog hozzájárulni egy megegyezés nélküli Brexithez.

Maga a Brexit félig-meddig véletlenül került napirendre. Az Egyesült Királyságban ugyanis már a belépés (1973) óta voltak, akik vitatták az uniós tagság brit szempontból való előnyeit, de az ellenzők határozott mozgalommá csak azután váltak, hogy Nigel Farage, egy energetikus fiatal politikus, a maastrichti szerződés brit elfogadása után megalapította az Egyesült Királyság Függetlenségi Pártját (UKIP). Farage a UKIP révén 1999-ben bekerült az Európai Parlamentbe és vitriolos hozzászólásokban kritizálta az unió vezetését. Emlékezetesek például Guy Verhofstadttal vívott szócsatái, érdemes őket a YouTube-on megtekinteni. Farage vezetésével a UKIP komoly támogatásra talált és amikor 2015-ben a konzervatívok szavazatokat vesztettek a UKIP javára, David Cameron konzervatív miniszterelnökre a saját pártjából nagy nyomás nehezedett a kilépés kezdeményezése érdekében.

Ekkor döntött úgy az egyébként bennmaradás-párti miniszterelnök, hogy a kilépésről népszavazást tart, meg volt ugyanis győződve arról, hogy az uniós tagságot támogatók fölényes győzelmet aratnak és ezzel a kérdés lekerül a napirendről. Ebben a hitében a nemzetközi sajtó is megerősítette. Nagy meglepetésre azonban a Brexit-pártiak 51,9 százalékkal győztek, ami után Cameron benyújtotta a lemondását. Ha nem írja ki a népszavazást, akkor nincs Brexit. Cameron azóta sem tudja magának megbocsátani, hogy rosszul mérte fel országának közhangulatát, de ebben – mint említettük – nem volt egyedül.”