Papnak készült, humorista lett

„Kicsit elgondolkodtam azon, hogy a humoristáknak mégis mi lehet a hivatása, hiszen sokszor látjuk az embereket magukba fordulva a tömegközlekedési eszközökön. Ennyire nagy igény van a humorra?

Ez egy nagyon érdekes kérdés, mert pont előző este hallgattam fellépésről hazafelé menet a Kossuth Rádióban Süveges Gergő beszélgetését Barsi Balázzsal. Ebben a ferences szerzetes azt mondta, hogy a papoknak nem újat kell mondaniuk az embereknek, hanem olyan régi és örök dolgokat, amelyeknél mindig rádöbbenünk, hogy »ja, de ezt én is tudom«. Ugyanilyen a humorista is. Nem is tudok újat mondani, mert nem kutató vagyok én vagy professzor, hanem olyan egyetemes dolgokat kell újra és újra megvilágítanom, amelyekkel kapcsolatban az emberek a homlokukra csapnak, hogy »jé tényleg«. Pont ez a közös élmény szüli meg aztán a nevetést. Általában a saját életemről mesélek, de azzal, hogy rajtam nevetnek, mindig saját magukon is nevetnek. Úgyhogy én ebben látom a humoristának a legfontosabb feladatát, hogy régi dolgok ki legyenek mondva újra és újra.

És van olyan, hogy keresztény humorista?

Azért nehéz ezt így meghatározni, mert mi tesz kereszténnyé? Az értékek, amelyek mentén humorizálsz vagy a téma, amit választasz a humorban? Én úgy vagyok vele, hogy a keresztény értékek, azok egyetemes emberi értékek újra fogalmazva. Tehát az, hogy másba nem rúgsz bele, ha védtelen vagy meghúzol bizonyos etikai határokat, illetve hogy mindig emberséggel nyúlsz hozzá a témához. De ilyen az is, hogy az emberek azt érzik, ha még viccelsz is valamivel, akkor is szereted, mint ahogy én is teszem a családommal. Ebből a szempontból mondhatjuk, hogy keresztény humorista vagyok, de szerintem ez minden embertől elvárható lenne kereszténységtől függetlenül. Témaválasztás terén pedig szoktam humorizálni a vallás tárgyaival, vagy a Biblia szereplőivel is. Hiszen ezek ugyanúgy az én életem szerves részét képezik és ugyanúgy a műveltségem részei. Így őket is tudom sokszor hasonlatként hozni. Van viszont egy-két dolog a Bibliában, ami számomra is szent és sérthetetlen. Például az, hogy Jézus az Isten fia, megszületett értünk, meghalt a kereszten és feltámadt, ez vitathatatlan és kikezdhetetlen. Minden más, ami kikezdhető, azt ki is kezdem.

Ez viszont egyfajta evangelizációként is felfogható, hiszen azok az emberek, akiknek nincsen kapcsolatuk a Bibliával és elmennek egy estedre, amikor a teremtéssel vagy a tíz parancsolattal humorizálsz, akkor legalább tudomást szereznek róla…

Egyfelől tudomást szereznek róla, másfelől megérzik, hogy ezek örök, egyetemes, emberi, hozzánk közel álló dolgok. Ezek nem avítt, poros, elvont gondolatok vagy történetek, hanem ezek igenis, a húsunkba maró problémák ma is. Egyrészt valóban van egy ilyen evangelizációs hatása is talán. Ha mondjuk Szent Józsefről mesélek a színpadon, akkor látják, hogy ő nem egy homályos, múltba veszett bibliai alak, hanem egy hús-vér családapa, akinek valószínűleg ugyanazok a problémái voltak, mint bármelyikünknek a gyerekeinkkel vagy a feleségünkkel. Másrészt viszont akik túl komolyan kezelik ezeket a dolgokat, azokat akaratlanul meg is bántom. Mint amikor tavaly a szilveszteri nyitómban is volt egy komplett Szent Család blokkom. A vélemények egyik fele az volt, mint amit te is említettél, hogy a keresztény konzervatív humorista, a másik fele pedig azt mondta, hogy ez egyház- és vallásgyalázás.

Egy korábbi interjúdban említetted, hogy humoristaként »nem bántani akarunk, hanem nevettetni«. Ennek ellenére volt már olyan poénod, amit utólag megbántál?

Igen, voltak ilyen elhamarkodott esetek. Az a baj, hogy az ember a pillanatnyi hevületben választ meg egy szót helytelenül és ha éppen az egy tv-felvételen történik, akkor annak örökre nyoma marad. A nézőkben és benned is. Mindig bocsánatot kell kérned még tíz év múlva is, ha jön egy levél. Nem tudod soha helyre tenni, mert ha egyszer helyre teszed, azt pár év múlva már elfelejtik és kezdheted elölről. Úgyhogy nagyon-nagyon meg kell gondolni a poénokat. De ilyen mindenkinek az életében van, és az ember tanul általában a hibáiból. Viszont olyan is előfordult már, hogy olyan dolgon sértődnek meg, amit én teljes lelkiismerettel vállalok, de az ilyennel nem tudok mit csinálni. Most már szerencsére eljutottam az önkontrollnak arra a szintjére, hogy csak olyat mondok tv-ben vagy rádióban, amit száz százalékig védhetőnek tartok.”