Meddig inflálható a klímaváltozás?

A szerző a Századvég Gazdaságkutató Zrt. energetikai üzletágának vezetője.

A kattintásvadász hírportálok szerzői egymásra licitálva, egyre drámaibb elnevezésekkel próbálták az olvasók figyelmét saját – éghajlatváltozással, vagy annak (várható) hatásaival kapcsolatos – írásaikra irányítani. A folyamat szeptember 9-én fontos mérföldkőhöz ért: az Extinction Rebellion Magyarország nyílt levélben kérte a sajtó munkatársait, hogy „a továbbiakban ne a klímaváltozás kifejezést használják, hanem a valóságot sokkal inkább leíró klímaválság, klímaösszeomlás vagy klímavészhelyzet szavakat”. A levelet az LMP, az Energiaklub és a Fridays For Future Magyarország is támogatta.

A levél állításával ellentétben a klímaváltozás tökéletesen leírja a valóságot, hiszen a jelenségnek – aminek következményeire a szerzők fel kívánják hívni a figyelmet – ez a neve. Ezzel szemben például a klímaösszeomlásnak semmi értelme, hiszen az éghajlat nem tud összeomlani. Legfeljebb a klímaváltozás következtében átalakuló természeti környezet hatásaira potenciálisan „összeomló” társadalmi rendszerekre lehet utalni, azonban ezek egyelőre nem a valóságot, hanem a levél szerzőinek várakozásait tükrözik. Hasonló a helyzet a klímaválsággal és a klímavészhelyzettel is, amelyek nem a tapasztalatokra és a jelenre, hanem hipotetikus jövőbeli állapotokra utalnak.

A kérés nem a valóság jobb leírását célozza, hanem a korábban alkalmazott semleges érzelmi töltetű fogalmat negatív érzelmi töltetűre cserélné. A szerzők célja növelni a félelmet az emberekben, akik ettől nagyobb figyelmet szentelnének a témának és könnyebben mozgósíthatóvá válnának. A félelem azonban torzítja a valóságot és erősen korlátozza, hogy a probléma megoldására irányuló intézkedésekről józan vitát lehessen folytatni. Az alkalmazott fogalmak fókusza (időben és térben) egyre távolibb, az érzelmi töltetük pedig egyre intenzívebb,

Azok a szerzők, akik éghajlatváltozással foglalkoznak, újra és újra szembesülnek a dilemmával: egy rendkívül komplex, a hétköznapi emberek számára nehezen megragadható problémáról úgy kell írniuk, hogy az szélesebb közönség számára érthető és azonosulható legyen. A választás egyik végpontján a tények és vélekedések objektív ismertetése, a másikon pedig részinformációk becsomagolása van az olvasó elemi érzelmeire ható fenyegető szavakkal. A levél készítője és három támogatója azt kérik az újságíróktól, hogy kizárólag az utóbbi végponton kommunikáljanak. Világos, hogy a további traumatizálás ezeknek a szervezeteknek a létjogosultságát és politikai kommunikációját erősítené. De vajon milyen hatással lenne ez a tájékoztatás színvonalára, a közízlésre, az emberek lelki állapotára és nem utolsó sorban a magyar nyelvre? Vajon tényleg segítené azt, hogy az éghajlatváltozás elleni potenciális beavatkozásokról tárgyilagosan és józanul lehessen beszélgetni?

Ha a fenti szervezeteknek fontos az éghajlatváltozás elleni harc ügye, akkor hagyják, hogy a sajtó munkatársai nevén nevezzék a dolgokat. Ők pedig – rendeltetésüknek megfelelően – a destruktív pánikkeltés helyett, a lehetséges megoldási javaslatok kidolgozásán és értékelésén fáradozzanak. A valóban hasznos ötleteikről és elképzeléseikről pedig az újságírók bizonyára készséggel beszámolnak majd anélkül is, hogy instrukciókat kapnának ezek becsomagolására.