Strauss realizmusának gyökere a judaizmushoz fűződő viszonyából vezethető le.
„»Leo Strauss: politikai filozófus és zsidó gondolkodó.« Ezzel a címmel jelent meg még 1994-ben az első olyan kötet, amely Leo Strausst a judaizmus kérdései iránt elkötelezett gondolkodót, és mint a modern politikai filozófia reneszánszának vezető alakját mutatta be. Strauss jelentőségét – 1973-as halála után – fokozatosan fedezte fel az utókor, de abban nincs értelmezési törés, hogy egész életművét abból az egyszerű, ám nagyon mély ellentmondásból és a rá adott válaszából lehet levezetni, amely így szól: »A Biblia szerint a bölcsesség kezdete az Úrtól való félelem; a görög filozófusok szerint a bölcsesség kezdete a csodálkozás.«
A két különböző kiindulópont arra intette Strausst, hogy a végső kérdések tárgyalásának értelmezési keretét két különböző fogalom – hit és racionalitás – és szimbolikusan két város – Jeruzsálem és Athén – határozza meg. Egy ellentmondást kétféle módon lehet kezelni: vagy amellett érvelünk, hogy az ellentét két oldala kibékíthető, vagy hogy ez lehetetlen. Strauss az utóbbit választotta, s így fordulhatott elő, hogy aki a kinyilatkoztatás, a hit, valamint a filozófia vagy racionalitás közti feszültséget mindenáron fel akarta oldani, azokkal Strauss nem tudott és nem akart semmit sem kezdeni.
Egy őszinte politikai cionista
Strauss ugyanis realista gondolkodó volt, semmilyen intellektuális eszközt nem látott, amely képes lett volna megszüntetni az emberek közötti végső konfliktusokat, beleértve a származást is: Strauss mindig hangsúlyozta, hogy végső soron »nincs megoldás a zsidó kérdésre«”, mert egyrészt az isteni és a temporális közötti feszültség elkerülhetetlen, másrészt mert »az emberi faj a törzsek vagy nemzetek ethne természetéből áll«. Nagyon komolyan kell venni az utóbbi idézet mindkét állítását: az isteni és a világi között áthidalhatatlan ellentét feszül, illetve az emberi társadalmak etnikai hovatartozása nem haladható meg.
Strauss realizmusának gyökere éppen a judaizmushoz fűződő viszonyából vezethető le. Tizenhét évesen Strauss már az egyszerű, őszinte politikai cionizmus szószólója volt, mivel elégedetlen volt a zsidó közösségben uralkodó általános felfogással, miszerint egy liberális »semleges« állam megalkotásával lehetséges a keresztények és a zsidók közti különbséget közömbösíteni. Strauss realista gondolkodó volt, mert a létezés legalapvetőbb ellentmondásait feloldhatatlannak látta.”
Az elemző szerint ugyanis „nemcsak a Fidesz-szavazóknak jó, hogy van rezsicsökkentés, hanem a Tisza-szavazók túlnyomó részének is. Persze, vannak ott is teszlások és luxusbaloldaliak, de a szavazótáboruk nagy része az a rezsicsökkentés haszonélvezője.”
Kemény, határozott vélemény.
A hangos magyar író fejben bezzegmáshol él. Tíz éve nyitott határokat követel, mert bécsi, berlini és frankfurti fogadásokon látta, hogy az idegen szép.
Szakértők kiszámolták, hogy mekkora marha Szabó Andrea szociológus és „szakértői” csapata.
A Kelet-Európában zajló konfliktusok kapcsán jelenleg három forgatókönyv képzelhető el: egy rossz, egy sokkal rosszabb és egy reményt keltő.
„Nem tudom azt mondani, hogy nem így gondoltam.”
Philip Pilkington szerint „semmi szükség vad összeesküvés-elméletekre”, a napnál is világosabb, hogy mi történt.
